“Szegregáció vagy pasztoráció?”


Ezzel a címmel tartották ma a “TEDD KÉPESSÉ” Don Bosco roma szakképzés-fejlesztési mintaprogram bemutatásául szolgáló nyitókonferenciát. 

“Szegregáció vagy pasztoráció?” A keresztény egyházak romák felzárkóztatására irányuló tevékenységében a szaléziak élen járnak és példaként szolgálnak. Egyik legfontosabb küldetésük a Bosco Szent János által alapított szerzetesrend képviselőinek, hogy a hátrányos helyzetű, roma fiataloknak oktatási és szakképzési alapot, illetve hátteret biztosítsanak. Egyszersmind felkarolják és utat mutassanak nekik a reménytelenségből kivezessék őket.

Ennek a projektnek a bemutatásaként a DBS-ben tartott nyitókonferencián egyházi és kormányzati méltóságok adták egymásnak a mikrofont és nagyszerű érzés volt hallani, hogy milyen intézkedések, megvalósult ötletek, törekvések zajlanak a felzárkóztatásért.

“Szegregáció vagy pasztoráció?” – “A címválasztás kicsit provokatív, provokál minket. De mi nem hagyjuk magunkat provokálni!” – mondta köszöntőjében a konferencia címére reagálva az esemény egyházi fővédnöke, Dr. Ternyák Csaba egri érsek atya.

Dr. Ternyák Csaba egri érsek az esemény egyházi fővédnöke

A romák felzárkóztatásának helyzete Magyarországon az Európai Bizottság eljárásának tükrében címmel tartott előadást a délelőtti szekcióban Langerné Victor Katalin, az Emberi erőforrások minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára. Őt Pölöskei Gáborné, az Innovációs és technológiai minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára követte és előadásában a leszakadó rétegek felzárkóztatásának lehetőségeire világított rá, ami a szakképzéseket illeti.

A szombathelyi püspök, Dr. Székely János gondolatai zárták a délelőttöt, aki bemutatta a katolikus egyház cigány pasztorációs tevékenységét Magyarországon. Ezt követően sajtótájékoztatót tartottak az érintettek, majd a délutáni szekció vette kezdetét.

Dr. Székely János szombathelyi püspök

Itt a Romák felzárkóztatására irányuló jó gyakorlatok bemutatása volt terítéken, négy terület is bemutatkozott, illetve ismertette tevékenységét. Dr. Orosz Atanáz a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye püspöke kezdte, a Jezsuita Roma Szakkollégium és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat folytatta és az ebben a kérdésben megkerülhetetlen, a kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium igazgatójának személye, Molnár-Gál Béla zárta a sort.

Molnár-Gál Béla

Mindannyian, egyházi és világi személyek egyaránt közös állásponton helyezkedtek el, a tekintetben, hogy bármilyen is  származásunk, mindannyian Isten gyermekei vagyunk, épp ezért nem érhet hátrányos megkülönböztetés senkit a világon, azért mert más színű a bőre, vagy más a nemzetisége. Segíteni és támogatni kell az adott lehetőségek között  mindenkit, mert, aki akar, az igen is ki tud emelkedni a szegénységből, háttérből is.