Címvédés bowling egyéniben


Hétvégén rendeztük a VI. Don Bosco Amatőr Bowling Bajnokság egyéni kategóriájának zárását, ahol az összetettben ugyan nem történt nagy meglepetés, de a forduló nem várt eredményeket hozott!

Három forduló után 13 ponttal állt az élen a tavalyi bajnok Kormos Gergely, 3 pont előnnyel a többszörös első Balla Zoltán előtt. Tekintve, hogy a versenykiírás értelmében a fordulók első öt helyezettje kap pontot – az 1. helyezett ötö, a 2. négyet és így tovább – ez egy komolyabbnak mondható fór volt a zárás előtt, éppen ezért nagy meglepetésre nem számítahattunk. Végül az összetettben nem is született, de a fordulóbeli eredmények nem éppen papírformát mutatnak.

A februári 3. kört már Sztahon Zsolt húzta be, kicsit kiegyenlítettebbé téve az összetett mezőnyt. Most is jól kezdett, kapásból az első 2 game-et 200-on felüli fával (216, 221), ami féltávnál tekintélyes majd’ 60-as előnyt jelentett számára. A folytatásban kissé visszaesett a teljesítménye, de így is bőven elegendő volt az előnye, mivel a többiek ezúttal nem fogtak ki “extra” napot. Elmondhatja így magáról, hogy a fordulók felét – négyből kettőt – megnyert és az összetett 3. helyét is megszerezte. A fordulóbeli többi helyért és ezáltal a magasabb pontokért viszont nagy adok-kapok alakult ki, izgalmas game-eket láthattunk, igazán szórakoztató idényzáró kerekedett ebből a fordulóból.

A nagy tülekedésből végül is kisebb meglepetésre Kormos Balázs jött ki a legjobban, hiszen ő lett a 2., bátyja Kormos Gergely pedig a 3. Remek kis délelőtt volt, köszönjük a sporttársaknak, hogy sportszerűen és komolyan véve versenyezték végig az idényt és egyben ezúton is gratulálunk mindannyiuknak! Főként a címét megvédő, immáron kétszeres egyéni bajnok, Kormos Gergelynek!

A jó hír az, hogy ezzel nem ért véget a bowling idény, hiszen most szombaton a csapatbajnokság záró fordulóját rendezzük, ahol szintén a nem várható nagy meglepetés, tekintve, hogy az eddigi összes fordulót a Kormos-fivérek alkotta “Lila Kobrák” nyerték… Mindettől függetlenül még ott is alakulhat izgalmasan a zárás.

VI. Don Bosco Amatőr Bowling Bajnokság, egyéni kategória, 4. (záró) forduló, eredmények:

  1. Sztahon Zsolt 789 fa – 5 pont az összetettben
  2. Kormos Balázs 738 fa – 4 pont az összetettben
  3. Kormos Gergely 718 fa – 3 pont az összetettben
  4. Balla Zoltán 693 fa – 2 pont az összetettben
  5. Kispál László 686 fa – 1 pont az összetettben
  6. Miricz Ádám 668 fa Dudás Gergő 555 fa
  7. Kóti Lajos 627 fa
  8. Kádár György 594 fa
  9. Fóris Tamás és Gulyás Tibor 574-574 fa
  10. Giba Ákos Szaszkó Péter 567 fa
  11. Dudás Gergő 566 fa
  12. Réti Adrián 561 fa
  13. Urbán Balázs 532 fa
  14. Kormos Dávid 530 fa

VI. Don Bosco Amatőr Bowling Bajnokság, egyéni kategória, összetett végeredmény:

  1. (bajnok) Kormos Gergely 16 pont
  2. Balla Zoltán 12 pont
  3. Sztahon Zsolt 11 pont
  4. Kispál László 7 pont (2643 fa)
  5. Kormos Balázs 7 pont (2640 fa)
  6. Gulyás Tibor 3 pont
  7. Kádár György 2 pont (2305 fa)
  8. Miricz Ádám 2 pont ( 1882 fa)