Akár még hárman is bajnokok lehetnek


Kvízbajnokságunk utolsó előtti fordulóját rendeztük hétfőn este és nem várt eredmények születtek.

Két fordulóval a vége előtt 4 pont előnnyel vezetett a trónfosztásra törekedő Rockers, a címvédő Quantum pedig igyekezett természetesen tovább faragni hátrányából. Ezúttal egyszeres pontozásos körre készültünk, az utolsó, júniusi “kanyarban” viszont ismét tripla pontokért megy majd a küzdelem.

A bemelegítő körben általános, no és persze aktuális kérdésekre kellett megtalálni a helyes választ a lehetséges négy közül. Többek mellett például kérdésként elhangzott, hogy hanyadik Károlyként koronázták királlyá a mögöttünk hagyott hétvégén a brit uralkodót. Itt természetesen a III. volt a helyes megfejtés. De volt anyák napjához kötődő kérdés egy József Attila verset kellett felismerni 1-2 sor részletből. A Szűzanya fatimai megjelenését május 13-án ünnepeljük, ezen aktualitásból fakadóan hangzott el a feladvány, hogy Fátima nevű település melyik országban található. Itt a Portugália volt a helyes választás.

A következő körben múzeumokat kellett felismerni a megadott fotók alapján és a várost, ahol az adott múzeum található. Olyanok, mint a Marcipán Múzeum Egerben, a Mezőgazdasági Múzeum a Vajdahunyadvárban, vagy a Műcsarnok Budapesten, esetleg a Herman Ottó Múzeum Miskolcon, de az összes közül a herendi Porcelánművészeti Múzeum találtatott a legnehezebbnek, hiszen a jelen lévő 9 csapat közül mindössze egyetlen, az Ideál ismerte fel.

Hangos kvízünkben mások mellett Jókai Mór A kőszívű ember fiai klasszikus kötelező olvasmányból elhangzott részletből kellett rájönni hogy melyik műról van szó. Még Schubert és Bódi Guszti is megfejtésre várt, ami szintén csak hellyel-közzel ment a többségnek. Az 5-3-1-es körben egy fővárosra kellett rájönni minél kevesebb információból. Az első megállapítás 5 pontért “a legnépesebb vagyok” volt, a második infó 3 pontért a “már olimpiát is rendeztem” kitétel, és az utolsó 1 pontos tény a “szigetországban helyezkedem el” mondat volt. Nos, ebből már azért mindenki rájött, hogy Tokió-ról van szó, de 3 csapat már az első után jó tippet adott.

Mindezek és még a sok másik feladat alapján olyan végeredmény született, amire eddig nem volt példa. A bajnoki címre hajtó Rockers az utolsó pontszerző helyet az ötödiket szerezte meg. Az összetettben jelenleg 3. Magyar Rulett lett a negyedik, a címét védeni akaró Quantum pedig a harmadik pozícióban végzett. A Telihold nevű csapat lett a második, míg a “szakaszgyőzelmet” Sesztákék szerezték meg, a játék történetében először.

Izgalmas lesz tehát a végjáték, hiszen, ahogy fentebb már jeleztük a június 12-én 19.00-tól tartandó utolsó forduló triplázó lesz és játszadozva egy kicsit a számokkal reálisan még akár a nevető harmadik is lehet bajnok…

Don Bosco Kvízbajnokság, 2022/2023 idény 9/8. forduló, eredmények (az elérhető maximális pontszám 49 volt):

  1. Sesztákék 36,5 pont – 5 pontot kap összetettben
  2. Telihold 35 pont (a szabályok szerint 1 büntetőpont levonva a maximális csapatlétszám (8 fő) átlépése miatt) – 4 pontot kap összetettben
  3. Quantum 34,5 pont – 3 pontot kap összetettben
  4. Magyar Rulett 33,5 pont (a szabályok szerint 1 büntetőpont levonva a maximális csapatlétszám (8 fő) átlépése miatt) – 2 pontot kap összetettben
  5. Rockers 31,5 pont – 1 pontot kap összetettben
  6. Ideál 31 pont – az összetettben már nem jár pont

Don Bosco Kvízbajnokság, 2022/2023 idény állása 8 forduló után (1 fordulóval a vége előtt):

1. Rockers 43 pont

2. Quantum 41 pont

3. Magyar Rulett 37 pont

4. Sesztákék 31 pont

5. Fröccs 28 pont

6-8. Happy Hour, Telihold és Ideál 6-6 pont

9. N’Ászok 3 pont