Mozgalmas és érdekes, a sportot kedvelőknek különösen „ízletes” hosszú hétvégén vagyunk túl, hiszen a Don Bosco Sportközpontban otthonra találó három barcikai klubcsapat egyaránt pályára lépett, méghozzá hazai környezetben.
Nagyszabású nyitó rendezvénysorozatunk 2016. szeptember 1-10. között több, mint 12.000 érdeklődőt vonzott. Minden korosztály és érdeklődési kör megtalálta a magának való programot, melynek nagyon örülünk. A 10 napos programmaratont összefoglaltuk fotóinkkal és rövid cikkünkkel vissza is emlékezünk, melyekhez utólag is jó szórakozást kívánunk.
Augusztus 25-én, egy héttel a hivatalos megnyitó ünnepség előtt a média munkatársait meghívtuk egy sajtótájékoztatóval egybekötött bejárásra, melyen nagy örömünkre nagyon sokan megjelentek. Ebből is kiderül, hogy nagy az érdeklődés a sportcsarnok iránt, hiszen nyugodtan állíthatjuk, hogy kuriózum épült a szaléziaknak köszönhetően.