RAJT! 2016. szeptember 1-10.


Nagyszabású nyitó rendezvénysorozatunk 2016. szeptember 1-10. között több, mint 12.000 érdeklődőt vonzott. Minden korosztály és érdeklődési kör megtalálta a magának való programot, melynek nagyon örülünk. A 10 napos programmaratont összefoglaltuk fotóinkkal és rövid cikkünkkel vissza is emlékezünk, melyekhez utólag is jó szórakozást kívánunk.

Szeptember 1. – ünnepélyes tanévnyitó

A Don Bosco Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai rendhagyó és ünnepélyes keretek között, Szabó Balázs bandájával és Caramellel együtt nyitották a 2016-17-es tanévet.

 

Szeptember 2. – a Don Bosco Sportközpont ünnepélyes megnyitója

Ünnepi beszédet mondott többek között a tulajdonos és házigazda nevében, Ábrahám Béla atya, a Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöke, valamint Demeter Zoltán országgyűlési képviselő és Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is. Isten áldását Dr. Ternyák Csaba egri érsek atya szolgáltatta ki a sportközpontra.

Közreműködött a megnyitón és külön koncertet is adott aznap este a Szent Család templomban az Egri Érseki Fiúkórus

 

Szeptember 3.

Dr. Janka Gábor ikonfestő kiállításának megnyitója

Dr. Csókay András professzor előadása és konzultációja

Recirquel Társulat – a levegő artista művészei

 

Szetember 4.

Kézilabda show többek között Magyarország ’B’ válogatottjával, a KKSE csapataival és a megyeválogatottal a küzdőtéren.

Glück Auf! – II. Kazincbarcikai Sváb Est

 

Szeptember 5.

Szaléziak Magyarországon és a nagyvilágban – P. Ábrahám Béla SDB tartományfőnök atya előadása a szalézi szerzetesrendről

WellHello koncert

 

Szeptember 6.

ExperiDance – Nostradamus, Világok Vándora

 

Szeptember 7.

Középiskolások sportvetélkedője

Civil szervezetek ismerkedése a sportközponttal

Barcikai világjárók klubja – Kaland az Andokban, Nagy Tibor hegymászó előadása

Labdarúgó gála

 

 

Szeptember 8.

Magyarock Dalszínház 3 előadása – délelőtt és délután a diákoknak a Don Bosco életéről szóló Gyermekek fénye című, este pedig a nagyközönségnek a Valahol Európában című előadást mutatták be

 

Szeptember 9.

Testnevelő tanárok továbbképzése

Don Bosco Nemzetközi röplabda kupa

Hungarikum Klub – A Pannonhalmi Apátsági Pincészet borkóstolója

 

Szeptember 10.

Családi sport- és egészségnap – több tucat foglalkozás, program és szórakozási lehetőség egész nap, melyet egy fergeteges tűzi-vízi parádé és tűzijáték zárt le