Tarolt a Rockers – féltávnál a DBS Kvíz bajnokság


Az ötödik fordulóval folytatódott a Kvíz bajnokságunk tegnap este, melyet nagy fölénnyel nyert meg a címvédő Rockers csapata. 

A decemberi triplázó forduló a trónfosztásra törekvő Quantum csapatának sikerült a legjobban, amivel át is vették az összetettbeli vezetést. Ilyen előzmények után kezdődött a tegnapi, 5. forduló, melyen ismét rekordot döntöttünk, hiszen 1 újonc csapat is jelentkezett, mellyel együtt már 11 alakulat mintegy 70 tagja feszült neki az egyáltalán nem könnyű feladványok megoldásának.

A hangos kvíz feladatai között a teljesség igénye nélkül szerepelt például a brazil himnusz felismerése, amely utólagos elmesélés után, egyben egy nagy derültséget kiváltó pillanat volt, hiszen a bejátszás elindításának pillanatában lépett be, edzésről érkezve, a Kvíz bajnokságunknak is otthont adó kávézó térbe a VRCK férfi röplabda csapatának újonnan igazolt brazil centere Rodrigo Moraes, aki hirtelen megállt és meglepettségében nem jutott szóhoz. 🙂

Feladatok közt szerepelt még például az európai fővárosok címereinek beazonosítása után a város megnevezése. Ismét egy elmét pallérozó, lexikális és általános tudást mindenképpen bővítő estén bvagyunk túl, melyet ezúttal a Rockers-tagok abszolváltak a legjobban, meglehetősen nagy, az ellenfelekre nézve már-már degradáló fölénnyel. Tekintve, hogy a Quantum, mint első számú kihívó csak a 3. helyet szerezte meg, a múltkori triplázó fordulóban összedolgozott előnye el is olvadt, így jelenleg holtverseny van a tabella élén. A bajnokság felénél tehát kijelenthető, hogy igaz kétcsapatosra szűkült a bajnokaspiránsok köre, de ott még bármi lehet és semmi sem dőlt még el. Izgalmas lesz az évad második fele… Folytatása, a 6. fordulóval február 10-én következik. “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

DBS Kvíz bajnokság, 5. forduló:

Végeredmény (csak a pontszerzők):

  1. Rockers                 5 pont
  2. Foglalt                   4 pont
  3. Quantum               3 pont
  4. 424 Lokomotív      2 pont
  5. Magyar Rulett       1 pont

A 10 fordulós DBS Kvíz bajnokság állása 5 forduló után:

1. Quantum és Rockers                                     30 pont

3. Magyar Rulett                                                 20 pont

4. Sesztákék                                                         12 pont

5. Foglalt                                                                7 pont

6. 424 Lokomotív                                                  6 pont

7. Ideál                                                                    3 pont

8. N’ászok, Csak Csajok                                      1-1 pont