Úton a címvédés felé – squash bajnokság, 2. forduló


Visszatekintünk a IV. Don Bosco amatőr Fallabda Bajnokság 2. fordulójára!

Egyre élesedik a verseny a fallabdásaink között is. Oláh Sándor aki eddig magabiztosan tartott a győzelem felé végre ellenfelére talált Zlatczki Istvánban aki nem csak, hogy ugyanannyi mérkőzést vitt, de még a nyert szettek számában is tartotta a versenyt (8 és 18 mindkettejüknél), de az egymás elleni mérkőzéseiken a címvédő Oláh Sándor mindkét találkozójukon – ebben a fordulóban kétszer játszott mindenki mindenkivel – szoros, háromszettes meccsen, de sikerült felülkerekednie így növelte előnyét az összetettben!

Kíváncsian várjuk a 2020. március 7-én sorra kerülő 3. fordulóban milyen eredményeket érnek el, a bajnokság mindenesetre még nem dőlt el!

A 2. forduló eredményei:

A 2019-2020-as DBS amatőr Fallabda bajnokság állása az 2. forduló után (azonos győzelemszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek):