Sikeres nyári táborral indítottuk a szünidőt


A Felfedezők hetén a rengeteg változatos program, kísérlet és játék mellett a legfontosabb, hogy a gyermekek is remekül érezték magukat és minden nap örömmel távoztak a DBS-ből. 

“Légy vidám és tedd a jót!” A szlogenünk folyamatos szem előtt tartásával szerveztük és rendeztük a nyári táborunkat. Számos érdekes kémiai és fizikai kísérlet mellett természetesen a játék és sport is kiemelt szerepet kapott a Don Bosco Sportközpont nyári táborának első, Felfedezők hete elnevezésű felvonásán. Vidámságból és mókázásból rengeteg akadt az öt nap alatt, melynek kimondottan örülünk, hiszen az elsődleges cél nem is lehetett más, mint ez.

Kirándulás is szerepelt a programban

A gyerekek hálásak voltak minden érdekes és látványos bemutató, kísérlet, vagy csak egy jó szó hallatán is. Remek kis csapat verődött össze, hisz a vegyes korösszetételű diákság egymást támogatva és segítve csinálta végig az ügyességi feladatokat, de ha arról volt szó, akkor egymás mellett kacagtak, vagy éppen játszottak. A sportközpont adta lehetőségek is igen népszerűek voltak, mivel a bowling, a küzdőtér, vagy a csocsó és pingpong is sok lurkó fantáziáját megmozgatta.

A hatalmas tornaterem varázsa…

Nagy örömünkre rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk gyerektől, szülőtől egyaránt, ami nagyon fontos, hiszen a névadó szentünktől kapott idézetünk így nyeri el igazán a valódi értelmét: “Légy vidám és tedd a jót!”

Találkozunk július 24-28. között a Természetbarátok hetén.

Aki a virágot szereti… 🙂