Fallabdában is eldőlt a bajnoki cím


Nem történt meglepetés az V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság utolsó fordulójában.

Ahogy a bowling bajnokságunk, úgy a fallabda küzdelmek is kissé elhúzódtak, hiszen az 1. fordulót még 2020. november 7-én tartottuk, így egy másfél évig tartó idényt sikerült a mögöttünk hagyott hétvégén lezárni.

Nagy elismerés és köszönet a versenyzőinknek, hogy ilyen kitartóan, lelkesen jöttek és végigküzdötték a sorozatot! Ezúttal úgy alakult, hogy az három forduló utáni összetettbeli állás első öt helyezettje tudott eljönni és vívott egymással 2-2 meccset. A listavezető és egyben címvédő Oláh Sándor 2 pont előnnyel vezetett Pál András és hárommal Farkas István előtt, még úgy is, hogy egy fordulóról egyéb elfoglaltság miatt lemaradt(!). Próbálták az üldözők megfogni őt, de már az első körben egyértelműsítette, hogy “ki az úr a háznál”, hiszen elsőre mindenkit legyőzött. A második körben becsúcsott már neki is 2 vereség, de a napi és az összetett elsősége még így sem forgott veszélyben. Mindezek mellett Andó Botond és Farkas István is elmondhatja magáról, hogy legyőzték egy meccsen a bajnokot.

Klómer Norbertnek és Pál Andrásnak is volt egy nagyon szoros, háromszettes meccse Oláhval, de nekik végül nem jött össze a bravúr. Ellenben a képzeletbeli dobogó alsóbb fokaiért még harcoltak a srácok és nem kímélték magukat. Nem hiába: az igazi sportembernek a presztízs, az presztízs. Ebből az adok-kapokból végül is Farkas István jött ki jobban, hiszen neki sikerült egyet előrelépnie és a záró napi teljesítményének köszönhetően fellépett az ezüstérmes pozícióba, míg Pál András fordulóbeli 4. helyének “köszönhetően” visszacsúszott a harmadik helyre.

Gratulálunk tehát mindenkinek, főként az igazi sportemberi magatartásért, no meg persze, a mutatott teljesítményekért és elért eredményekért is! Találkozunk ősszel a következő kiírásban. “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, 4., záró forduló; napi eredmények (félkövérrel szedtük a mérkőzések győztesét):

Mérkőzések:
1.Pál AndrásAndó Botond1210511116
2.Klómer NorbertOláh Sándor811119611
3.Farkas IstvánAndó Botond611911  
4.Oláh SándorPál András118117  
5.Andó BotondKlómer Norbert116119  
6.Farkas IstvánPál András116118  
7.Oláh SándorAndó Botond10121191311
8.Klómer NorbertFarkas István911711  
9.Oláh SándorFarkas István8111191311
10.Pál AndrásKlómer Norbert1181113118
11.Andó BotondPál András1135111315
12.Oláh SándorKlómer Norbert114119  
13.Klómer NorbertFarkas István911118119
14.Oláh SándorAndó Botond811911  
15.Farkas IstvánAndó Botond1151012119
16.Pál AndrásOláh Sándor811115911
17.Klómer NorbertPál András118115  
18.Oláh SándorFarkas István911811  
19.Andó BotondKlómer Norbert12101012118
20.Farkas IstvánPál András115117  

V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, az összetett bajnokság végeredménye:

1.Oláh Sándor 19 pont
2.Farkas István15 pont
3. Pál András14 pont
4.Andó Botond12 pont
5.Klómer Norbert8 pont
6.Rudolf Ádám4 pont
7-8.Bárdos Szabolcs, Pásztor Levente3-3 pont
9-11.Szernai Tamás, Jáborszki Zoltán, Vasas Péter2-2 pont