Bajnoki elődöntős a GreenPlan-VRCK!


Mindemellett élő sportközvetítéssel most debütáltunk a DBS YouTube csatornáján!

A mérkőzésre készülve, zárt kapuk mögött ugyan, de jó hangulatban, jókedvű hazai játékosok melegítettek a DBS parkettjén. Mindeközben a sportközpont története első élő sportközvetítésére készülve nem várt nehézséggel küzdött, hiszen a technika ördöge vicces kedvében volt és az egész házban megállt az internet, ami igencsak fontos összetevője lett volna a YouTube-csatornás közvetítésnek. Amíg mi harcoltunk az elemekkel, addig Toronyai edző még utolsó taktikai tanácsait is megosztotta játékosaival, majd kezdődhetett a bajnoki negyeddöntő harmadik felvonása, (és hál’ Istennek az internettel is minden helyreállt a kezdésre). A 2-0-s összesített állásnak köszönhetően mindenki bizakodott, hogy ma este lezárják a párharcot Blázsovicsék. Nem is kellett csalódnia senkinek…!

Fotó: www.dbsk.hu/Földesi Anna

Az első szett parányi megingásaitól és rozsdásabb játékától eltekintve abszolút uralta elejétől a végéig a mérkőzést a GreenPlan-VRCK. Igyekezett tartani magát a kispesti alakulat, de ez mindössze az első szett szorosabb eredményére futotta (25-22; 1-0). A második és harmadik játékrészben viszont már ennyi sem sikerült az újoncnak és ahogyan az előző két összecsapáson, úgy ezúttal is talán a simábbnál is könnyebben hozta a papírformát a kék-sárga gárda (25-13; 25-16). Így a harmadik negyeddöntős találkozót is 3-0-val abszolválták Paez Carlosék.

Beszédes adat, hogy a három meccs közül a harmadikon szerezte a legkevesebb pontot a fővárosi csapat, szám szerint 51-et az egész mérkőzésen. Ám az elsőn (54) és másodikon (59) sem sikerült elérni a 60 egységet, ami jól tükrözi, hogy minden mutatóban jobb volt és előrébb tart a barcikai gárda. Szembetűnő volt még a Kistextnél, hogy az erősítések, főleg a bajnok Pénzügyőrtől elcsábított Reffatti mennyire nem hozták azt a minőséget és segítséget, ami elvárható lett volna az előzmények ismeretében…

Mindenesetre a GreenPlan-VRCK erőt demonstrálva, három 3-0-s sima győzelemmel bemasírozott az EXTRALIGA legjobb négy együttese közé és várja ellenfelét. Aki egyelőre nem ismert, mivel tegnap este a FINO-Kaposvár meglepetésre nem tudta lezárni saját párharcát a debreceni “egyetemisták” ellen és hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett, de összesítésben még így is vezet 2-1-re. Folytatás hétvégén Debrecenben, ahol azért várhatóan “helyre állítják a rendet” a somogyiak. Várjuk tehát a fejleményeket, ahogy a szurkolók is, akik a négy között már a lelátóról buzdíthatják a kedvenceket!

Emlékeztető jegyzőkönyv:

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
GreenPlan-VRCK – Kistext SE 3-0 (22, 13, 16) Összesítésben 3-0 és elődöntőbe jutott a GreenPlan-VRCK.

Még több fotóért kattintson a DBS Facebook oldalára!

Fotó: www.dbsk.hu/Földesi Anna