Ars Sacra – hihetetlen gazdag és tartalmas programok


Óriási sikerként könyvelte el minden érintett és résztvevő az országos ARS SACRA Fesztivál Nyitott Templomok Napját és az ahhoz kötődő programokat. Kazincbarcikán először nyílt lehetőség ilyenre, korábban nem volt rá példa, de biztos, hogy nem utolsó alkalommal…

A kazincbarcikai római és görögkatolikus testvérek közös szervezésében, délelőtt 10.00-kor köszöntőkkel és kiállítás megnyitóval kezdődött az egész napos műsorfolyam. Az Észak-Borsodi Fotókiállítás korábbi éveinek szakrális témájú alkotásaiból nyílt egy minitárlat a Szent Család templomban. Ezután a 2007-ben felszentelt, nagyobbik római katolikus templom megépülésének előzményeit és rövidke történelmét, illetve érdekességeit mutatta be Vitális Gábor plébános atya.

Sokan eljöttek már délelőtt is. Fotó: Balázs Kitti

Ezzel párhuzamosan a templom előtti téren, már elindult a tavalyi idényben nagy sikernek örvendő, a DBS által szervezett Családok Délelőttje, melynek keretében a kis lurkók csúszdázhattak, labdatengerben ugrálhattak, népi játszóterezhettek, de arcfestést is kérhettek. Ráadásul az éhségre is gondoltunk és egy giga-palacsintapartit kerekítettünk a Szent Család templom előtt. A templom lépcsői alkalmi lelátóként is funkcionáltak, hiszen az interaktív, óriásbábos előadáson jó szolgálatot tett a nézőközönségnek. A délelőtti szekciót a görögkatolikus testvérek által elkészített nagyon finom töltöttkáposzta zárta, immár a görög templom udvarán, ahol szintén szép számmal gyűlt össze a város apraja-nagyja.

Töltött káposzta, avagy szeretetvendégség “görögkatolikus-módra”. Fotó: Balázs Kitti

Labdatengerben (is) fürödtek a gyerekek. Fotó: Balázs Kitti

 

A délutáni program a görögkatolikus Szent János templom bemutatásával, megismerésével kezdődött, melyben dr. Janka Gábor parókus atya volt segítségünkre. Ezután az érdeklődők az újonnan érkezőkkel kiegészülve ismét a Szent Család templomban egy fergeteges hangverseny, koncert fültanúi lehettek. Előbb kántoraink és egyházzenészünk vezetésével orgona darabokat, majd a Szent Család kórus előadását hallhattuk, hihetetlen átéléssel és remek odaadással megszólaltatva mind a hangszereket, mind a hangszálakat. Őket a Magyar Televízió Virtuózok című zenei tehetségkutató műsorának 2019-es évi győztese a TanBorEn Trió követte, ráadásul kazincbarcikai érintettséggel, hiszen a háromtagú együttes egyik tagja, Kerek Csombor, városunk szülötte. Nagyszerű műsort produkáltak és bizonyították tehetségüket, ezzel együtt azt is, hogy nem a véletlen műve volt csupán a győzelmük. Köszönjük mindkét csapatnak a felejthetetlen egy órát és ezúton is gratulálunk!

A Szent Család kórus és a TanBorEn Trió. Fotó: Turi Nikolett

A nap zárásaként a Szent Család templom mögött még egy szintén exkluzív előadásnak tapsolhattunk, sőt mindjárt kettőnek. A Fény Színház művészeinek köszönhetően lézerfény játékot néztünk meg, remekül megkomponált zenei és narrációs tartalommal, egészen parádésra kerekítve a nap végét, de még itt sem volt vége, mert a Tűzsárkányok rátettek egy lapáttal és a különböző effektek, tűzzsonglőri mutatványok gondoskodtak az egész napos magas színvonal megtartását. Várkoly Imrének hála, meghallgattuk az Il Silentio-t, mintegy lezárását a Nyitott Templomok Napjának.

Tűzsárkányok. Fotó: Turi Nikolett

Lézerfény játék. Fotó: Turi Nikolett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rengeteg örömteli pillanat, sok-sok mosoly és szuper programok. Nagyon röviden így fejezhető ki a mai napunk, de ezzel korán sem tudjuk a teljes igazságot átadni így írásban. Ezt át kellett élni, ott kellett lenni, az üzenetet be kellett fogadni. Nem máshová, mint a szívünkbe. Templomaink nyitva állnak mindig mindenki előtt, aki Krisztust és vele együtt az igazi csodát keresi, itt megtalálja. Ahogyan ma, mi is jó úton jártunk. A találkozás útján. “LÉGY VIDÁM ÉS TEDD A JÓT!” 🙂

Fotós galériánk a facebook oldalunkon található, érdemes végignézni.