Szórakozás SzaléziWIFI módra


Ma a fiataloké volt a pálya a DBS-ben hiszen a SzaléziWIFI új programokkal várta őket!

Ezen a meleg nyári délutánon ismét a fiatalok uralták a terepet a DBS-ben! Izgalmas és frissítő feladatokkal, vetélkedőkkel és állomásos játékokkal szórakozhattak együtt. Ezúttal 2 fős csapatokban kellett teljesíteni a 9 állomáson, ahol többek között gyümölcstál készítés, kapura rúgás, floorball és kézilabdázás is volt a teljesítendők között!

Nagy érdeklődés övezte a helikopter szimulátort is! Az újdonságot örömmel próbálgatták a kisebbek és a nagyobbak is, de akadt néhány vállalkozó szellemű felnőtt is a kíváncsiskodók között.

A repülő szimulátor is szuper elfoglaltságnak bizonyult nem csak az aktuális pilótának de a “közönségének” is. Természetesen az elmaradhatatlan visszatérő programok, mint a trambulin, a bowling, a pingpong és a csocsó is szerepelt a repertoárban, amit most is előszeretettel használtak ki a fiatalok!

Minden gyerek és fiatal megtalálta a számára igazán szórakoztató programot az állomásos játékok után: akadt aki a helyszín adta lehetőségeket aknázta ki, de akadt aki egy kicsit klasszikusabb formában találta meg a kedvére valót!

Ezt a kis játékos délutánt a finom és frissítő gyümölcstálak elfogyasztásával és persze a már hagyományossá vált közös imával és magvas gondolatokkal  zártuk. Egy újabb szuper délutánt töltöttünk el a DBS falai között, és a legjobb az volt benne, hogy együtt tettük mindezt!

“Légy vidám és tedd a jót!”