Nyereménykiránduláson a kvízbajnokok


A DBS Kvíz 2018-19-es idényének győztesei vettek részt a bajnokság kiírása szerint, pincelátogatással egybekötött, jól megérdemelt csapatépítő kiránduláson. 

A kvízbajnokságunk idei győzteséhez nem sok kétség fért, hiszen végig nagyfokú magabiztossággal és tulajdonképpen “rajt-cél” győzelmet aratva söpörték be a bajnoki címet. A Rockers tagjai remekül egészítették ki egymást és látszott rajtuk végig, hogy nagyon “egyben” vannak, jó érzékkel összeállított csapatról beszélünk.

A Rockers a pincelátogatás előtt

Ezúttal a jól megérdemelt nyereményüket élvezhették ki, mivel a bajnokság kiírása szerint a győztes csapat egy egynapos csapatépítő kiránduláson vehet részt. Az úticél először Sárospatak volt, ahol várlátogatáson és városnézésen vettek részt, természetesen Szent Erzsébet életével és munkásságával közelebbi kapcsolatba kerülve. Délután pedig egy kötetlenebb szabadprogram szerepelt terítéken, amikor is a szomszédos Hercegkúton egy borospince látogatás keretén belül ismerkedtek a hegyaljai borok ízvilágával.

A töltöttkáposzta is finom volt és bor is ízlett…

A nagyszerű idegenvezetés és borkóstolás közben jóízűen elfogyasztott töltöttkáposzta mellett a végig jó hangulat is arról árulkodott, hogy összetartó csapat nyerte a júniusban lezárult DBS Kvíz bajnokságunkat! Gratulálunk ezúton is, szeptemberben újra találkozunk! “LÉGY VIDÁM ÉS TEDD A JÓT!” 🙂