Semmi változás: élen a Kobrák!


Az elmúlt hétvégén rendeztük meg a VI. Don Bosco amatőr bowling bajnokság csapat kategóriájának 3. fordulóját, ahol nagy meglepetés nem született.

Ahogy a beharangozónkban is írtuk a bajnokság felénél a Lila Kobrák team állt az élen, úgy, hogy mindkét eddigi fordulót megnyerte. A mostani, harmadik kör résztvevői egy kissé foghíjasan kezdték a küzdelmeket, mivel az Amatőrök gárdája sajnos nem tudott ezen a napon megjelenni és a Beast is most rendhagyó módon csak “egyfős” volt, Kádár György tartotta csapatát vízfelszínen, nagy tiszteletet kiérdemelve. Kezdéskor is a papírformának megfelelően alakultak a pontszámok, mivel a két éllovas szinte fej-fej mellett haladt. Az első game-ben 14 fával gurított többet a címvédő Csapassuk, mint a Kormos-testvérek alkotta Kobrák. Ám ekkor még a feltörekvő, de folyamatosan fejlődő teljesítményt mutató Sztrájkolók is élen voltak, mivel egyforma eredményt produkáltak a Csapassuk-kal. Ők aztán a következő körökben lemaradtak ugyan, de “ráncigálják az oroszlánok bajszát” és egyre jobb eredményeket érnek el.

A második, harmadik és negyedik game-ben aztán fordult a kocka és ha egy kicsivel is, de mindig a trónkövetelők gurítottak jobban és ez a végeredményben is megmutatkozott. Ezúttal nem volt olyan nagyon kiélezett a végjáték, mint legutóbb, de most is csak 23 fa döntött, viszont megint a fivérek felé billent a mérleg nyelve. Ez a különbség ezen a szinten – nagyságrendileg 2000-es pontszámoknál – abszolút elenyésző, így továbbra is kijelentkető, hogy nüanszok döntenek a fordulóbeli 1. helyekről. Nem is beszélve a fentebb már említett Sztrájkolókról, akik ezúttal is a 3. helyet szerezték meg, de egyszer nekik is kijöhet a lépés… Mindenképpen említést érdemel a hölgyek együttese, akik az előző fordulóhoz képest 265(!) fával gurítottak többet (1525 vs 1790), ami kimondottan jó eredménynek számít. Gacsalné Irénke kétszer is 189-es kört produkált, ami egyénileg is remek teljesítmény! Gratulálunk hozzá!

A következő, egyben utolsó, 4. forduló időpontja még egyeztetés alatt áll, ám a végeredményt és a bajnoki címet illető kérdések egyelőre eldőlni látszanak, de aztán ki tudja… Az eddigi minimális különbségeket nézve bármi előfordulhat.

VI. Don Bosco bowling csapatbajnokság, 3. forduló, 2023. március 25.

1. Lila Kobrák  1996 fa – 6 pontot szereztek az összetettben

2.  Csapassuk 1973 fa – 5 pont

3.   Sztrájkolók 1875 fa – 4 pont

4. Beast 1850 fa – 3 pont

5. Golyószórók  1790 fa – 2 pont

VI. Don Bosco Bowling csapatbajnokság, összesített állás 4/3 forduló után:

1. Lila Kobrák  – 18 pont

2.  Csapassuk – 15 pont

3.  Sztrájkolók – 12 pont

4. Beast – 9 pont

5. Golyószórók  – 5 pont

6. Amatőrök – 3 pont