Eldőlni látszik a bajnoki cím fallabdában


Múlt szombaton a VI. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság 2022/2023-as idényének 3. fordulóját rendeztük, ahol voltak azért nagy meccsek, de nagy meglepetés nem született.

Ezúttal csak öten vágtak neki a fordulónak, az állandó szereplők közül többen, mások között a címvédő Oláh Sándor sem tudott részt venni. Rögtön az elején egy nagyon szoros, háromszettes mérkőzést játszott egymással Farkas István és Klómer Norbert. Sőt! A minimális kétpontos különbséggel dőlt el mind a három szett, melyből a győzelemhez szükséges kettőt 0-1-ről fordítva Farkas István húzott be, így ő nyitotta győzelemmel a napot.

A folytatás az eddigi két fordulót megnyerő Andó Botond és a 2., januári kört újoncként uraló Némethy László külön küzdelmét hozta. Mindketten hozták a meccseiket és a forduló végső győztesének kilétéről az egymás elleni mérkőzésük döntött, csakúgy, mint legutóbb. Akkor, ahogy fentebb már emlíetettük Némethynek jött ki jobban a lépés, ezúttal viszont Andó Botond kerekedett felül két szoros szettben (12-10; 11-8). Érdekesség, hogy Andónak ez volt ezen a napon az egyetlen kétszettes győzelme, mert bár az összeset megnyerte, de a többit, kivétel nélkül három szettben

Ezzel viszont az első forduló után a harmadikat is megnyerte és a másodikban sem vesztett sokat az összetettben, így most már komolynak mondható 5 pontos előnnyel várja a záró, 4. etapot! Ha abban a körben – melynek az időpontja egyelőre egyeztetés alatt áll és tekintve, hogy a fordulók első 5 helyezettje kap pontot, a győztes is maximum ötöt -, már csak egyetlen pontot is szerez, akkor új bajnokot avatunk. Na, de ne siessünk ennyire előre… Mindenesetre gratulálunk mindenkinek és várjuk a kedves sporttársakat a jövőben is!

VI. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, 3. forduló; napi eredmények (félkövérrel jelöltük a mérkőzések győzteseit):

Mérkőzések
1.Farkas IstvánKlómer Norbert1012119119
2.Némethy LászlóPál András1131311  
3.Andó BotondNémethy László1210118  
4.Klómer NorbertPál András911811  
5.Némethy LászlóKlómer Norbert1191311  
6.Andó BotondFarkas István1210711115
7.Andó BotondPál András113611117
8.Némethy LászlóFarkas István119115  
9.Andó BotondKlómer Norbert116611116
10.Pál AndrásFarkas István711611  

A 3. fordulóban szerzett pontok:

1.Andó Botond5 pont
2.Némethy László4 pont
3.Farkas István3 pont
4.Pál András2 pont
5.Klómer Norbert1 pont

VI. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság 2022/2023; az összetett állása 3 forduló után:

1.Andó Botond14 pont
2.-3Pál András és Némethy László9-9 pont
4.Farkas István 8 pont
5.Klómer Norbert3 pont
6-7.Erdősi Zoltán és Oláh Sándor1-1 pont