Segítő Szűz Mária ünnepe és SzaléziWIFI X-tra


Mozgalmas és eseménydús napot tudhatunk magunk mögött.

Segítő Szűz Mária ünnepe övezte a pénteki napunkat, amikor kora délután egy ünnepi szentmisével vette kezdetét a testi-lelki feltöltődés a kazincbarcikai Szent Teréz templomban.

A mise után egy-egy papírlap került kiosztásra, amelyre minden résztvevő leírhatta fohászait, majd útjának indult hosszú sorba rendeződve a hagyományos Segítő Szűz Mária körmenet a Don Bosco Sportközpontig.

Lélekemelő és látványos események zajlottak a DBS falain kívül és belül

A menet megérkezése után a papírra vetett gondolatokat együtt lufikra kötöttük, majd egyszerre engedtük el a kis szalagokat, égbe engedve a sok lufit. Mindenki ámulattal figyelte, hogyan száll egyre messzebb és messzebb a rengeteg fohász, és váltak egyre kisebbé míg végül már szinte nem is láttuk merre szállhatnak és majd hová érkeznek ezek a bizonyos apró papírlapok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután a meseszép látványt nyújtó “akció” után kezdetét vette a SzaléziWIFI X-tra, ahol szabadtéren az euro-bungee, a DBS falai között pedig CRUX koncert, trambulin, rekesztorony építés, rodeóbika és óriáscsúszda is várta a fiatalokat, Persze nem csak a küzdőtéren voltak programok, hiszen egy szinttel feljebb a Csender zenekar és a táncoktatók hívták táncba az érdeklődőket Barcikai Fonónkban!  

A sok móka után egy közös imára és pizzázásra invitáltuk a fiatalokat. Majd a nap méltó lezárásaként Piromusicalt, azaz egy tűzi-vízi showt tekinthettünk meg közösen.

Köszönjük mindenkinek aki részt vett a pénteki programokon és ne feledjük, még fesztiválunk zajlik a hétvége folyamán is. A mai közösségi és családi napunk után vasárnap egy ünnepi szentmisével zárjuk a III. Don Bosco Fesztivált!