Óriási pályacsúccsal a bowling csapatok is megkezdték a küzdelmeket


Az elmúlt évekhez képest újabb gárdával bővült a bowlingos csapatok létszáma.

Nagy örömünkre az eddigi négy csapat összetétele minimálisan átalakult és csatlakozott egy friss, lelkes társaság is, így immáron hat együttessel vette kezdetét a VI. Don Bosco amatőr bowling bajnokság csapat kategóriájának küzdelemsorozata.

Természetesen a címvédő “Csapassuk” nevű alakulat is ott volt a mezőnyben és nagy elánnal vetették bele magukat az új idénybe. A trónkövetelő formáció a “Nem kell a kirándulás!” nevet eldobva, immáron “Lila Kobrák” névvel futottak neki az újabb megméretésnek. Többek között azért is érdekes az ő jelenlétük, egyrészről mert náluk játszik az egyéni címvédő Kormos Gergely, másrészt ők alakultak át “családi vállalkozássá”, hiszen 3 fiútestvér alkotja a csapatukat. Ez már önmagában dícséretes…!

Nem beszélve arról, hogy az első bemelegítő jellegű kör után, a 2. game-ben Kormos Gergely olyan pályát gurított, amilyet a DBS történetében még soha senki! Az eddigi abszolút pályacsúcsot a többszörös egyéni bajnok és a Csapassuk tagja, Balla Zoltán tartotta 257 fával, egészen a múlt szombatig! Azóta ez a rekord már Kormos Gergely nevéhez fűződik, hiszen elképesztő 268 fás pályával jelentkezett! Ezúton is gratulálunk ehhez a teljesítményhez! Innentől ráadásul nem is volt megállás, hiszen a testvérek csapata és a másik élmenő gárda a Csapassuk tagjai is nagyjából azonos szinten gurítottak, így az egyéni bajnok kiemelkedő teljesítménye eldöntötte az 1. forduló végkimenetelét és megszerezték a győzelmet!

Külön kiemeljük a hölgyek csapatát, akik nagy alázattal és játék iránti szeretettel járnak évről-évre, versenyről-versenyre hozzánk és nem szegi kedvüket semmi! Így tovább, mi szurkolunk nektek lányok! Természetesen a többi gárdának is kijár a gratulációból, mindenki remekül gurított, a következő, 2. fordulóra január 14-én kerül sor.

VI. Don Bosco bowling csapatbajnokság, 1. forduló, 2022. november 12.:

1. Lila Kobrák  2115 fa – 6 pontot szereztek az összetettben

2.  Csapassuk 1953 fa – 5 pont

3.   Sztrájkolók 1814 fa – 4 pont

4. Beast 1668 fa – 3 pont

5. Golyószórók  1543 fa – 2 pont

6. Amatőrök 1417 fa – 1 pont

VI. Don Bosco Bowling csapatbajnokság, összesített állás 1 forduló után:

1. Lila Kobrák  – 6 pont

2.  Csapassuk – 5 pont

3.   Sztrájkolók – 4 pont

4. Beast – 3 pont

5. Golyószórók  – 2 pont

6. Amatőrök – 1 pont