Októberi programösszefoglaló


A 2018-as év tizedik hónapja az egyik legmozgalmasabb időszak volt a DBS eddigi két éves történetében.

Szinte lehetetlen felsorolni mennyi és milyen széles skálán mozgó rendezvényt, eseményt “hozott tető alá” a Don Bosco Sportközpont a mögöttünk hagyott hónapban. Mi azért megpróbáltuk…

Kezdtük rögtön egy görögkatolikus óvodai programmal, a nagyszülők báljával, Még azon a héten sor került a Don Bosco Amatőr bowling bajnokság egyéni küzdelmeinek 1. fordulójára, ami nagy népszerűségnek örvendett és ráadásul abszolút pályacsúcs született!

A pályacsúcs és tulajdonosa

Ugyanezen a napon a KKSE kézisei is pályára léptek, méghozzá a férfi és női csapat egyaránt, hiszen a sorsolásnak köszönhetően kettős rangadón tapsolhatott a “kézis közönség”. Ráadásul mindkét csapatunk győzelemmel köszönte meg a biztatást!

KKSE-Berettyó (NB II férfi)

A következő hetet a futsalosaink nyitották, akik a Kartal csapatával “meccseltek” és sajnos kikaptak Irhásék 5-3-ra. Megnyílt a Kazincbarcikai Egyesületek Fórumának, azaz a civil szervezeteknek a kiállítása és egy nappal utána a Don Bosco Szakiskola ünnepelte 25 éves fennállását és működését, melynek a ceremóniája, az ehhez kapcsolódó tárlata is a DBS-ben talált otthonra. Októberi kvízünk is jó hangulatban telt és nagy csatában dőlt el a végén a Rockers csapat javára. A Teréz-napi búcsú napján gólyalábas komédiások elevenítették fel a vásári forgatag hangulatát az Avilai Szent Teréz templomból, az ünnepi szentmiséről kilépő kedves Testvéreket. 

Gólyalábasok a templomkertben

A harmadik héten útjára indult egy új, Ri-Portré névre hallgató sorozatunk, melyben olyan helyi, köztünk élő embereket faggatunk szokásokról, hétköznapokról, akiket ismernek az emberek, de a mindennapjaikkal, múltjukkal, gyermekkorukkal nincsenek teljesen tisztában.

Vitális Gábor

Az első vendég, aki mesélt az életéről, hobbijáról, szokásairól, Vitális Gábor, kazincbarcikai plébános volt, mondhatni egy nagyon jókedvű beszélgetést hallottunk.

Másnap a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tartotta meg a DBS-ben szokásos őszi nyílt napját a továbbtanulás előtt álló általános iskolásoknak, amelyen szintén több százan vettek részt. Még mindig ugyanezen a héten tartottuk óriási érdeklődés mellett a szokásos Szalézi WIFI rendezvényünket, amelynek házigazdái ezúttal a görögkatolikusok voltak, nagy móka és kacagás kíséretében. Hét végére maradt a Don Bosco Amatőr bowling bajnokság csapat küzdelmeinek 1. fordulója, illetve az Aprók Tánca elnevezésű táncházunk.

A Szalézi WIFI résztvevőinek egy része

22-én este a sport terén is történelmi eseménynek lehettünk szemtanúi, hiszen a nyitásunk óta először szerepelt hivatalos csapatsportágban a DBS parkettjén az ország legnépszerűbb klubjának a Ferencvárosi Torna Clubnak képviselője. Futsalosaink bajnoki meccset játszottak a Fradival és bravúros döntetlent értek el (3-3). Az Öt Órai Tea Gitárzenekar koncertje is kikapcsolódási, illetve táncos lehetőséget kínált a vendégeknek, majd a szintén újonc műsorunk a Családok délelőttje szolgáltatott remek alkalmat a családunkkal való időtöltésre és ezt több tucatnyian ki is használták.

Családok délelőttje

Végül, de természetesen nem utolsó sorban mindeközben robogott a DBS-ben a röplabda-expressz is, hiszen a Vegyész sorra játssza a meccseit, ráadásul TV-s meccsek is szerepeltek és szerepelnek a jövőben is a kínálatban. Nemzetközi, bajnoki és kupameccsek garmadája szerepel a VRCK programjában és óriási öröm számunkra, hogy ennek részesei lehetünk.

Pillanatkép a Győr elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágójáról

Láthatjuk tehát, hogy minden fronton, minden korosztályban és minden törekvésünkkel a közösségek és fiatalok szolgálatában állunk, lendületünk és munkakedvünk nem lankad, várjuk a kedves törzs- és jövőbeli vendégeinket is szeretettel. “LÉGY VIDÁM ÉS TEDD A JÓT!” 🙂