Közösségeink az utolsó héten is megtiszteltek bennünket


Advent utolsó hetén is minden nap meglátogattak minket azok a közösségek, akikkel kapcsolatban állunk, hogy egy újabb díszt helyezzenek el a közös karácdonyfánkon! 

A közösségek karácsonyfája 2019-es kezdeményezésünk advent 4. vasárnapjának délutánján egy ünnepi záró műsorral lezárult ugyan, melyről hírt is adtunk korábban, de ahogyan eddig most is szeretnénk összefoglalni az utolsó hetet, megemlítve azokat, akik itt voltak velünk napról-napra.

Hétfőn, december 16-án a görögkatolikus egyházközség Szent János diakóniai szolgálata, kedden a Szent Család kórusunk, szerdán a Vegyész RCK röplabdásai és edzői, csütörtökön a DBS dolgozói, pénteken az Don Bosco barcikai oratórium tagjai és végül, de nem utolsó sorban szombaton a Német Nemzetiségi Önkormányzat díszítette a DBS közösségi karácsonyfáját, hogy aztán vasárnap a már említett záró ünnepséggel legyen teljes a kör.

A kezdeményezésünk ugyan lezárult, de az emléke, értéke örökre megmarad. Köszönjük mindenkinek ezúton is a kedves gesztusokat, az időt, melyet nekünk adtak és a lelkesedést, mellyel az akciónkat kezelték, követték! Áldott karácsonyt kívánunk Mindenkinek!

A közösségek karácsonyfája kezdeményzésünkről készült kis videót itt tekinthetik meg.

Az utolsó hét díszítői