Elődöntős a Vegyész a Kupában


Kettős győzelemmel jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe a VRCK. 

Brusztos, igazi kemény, férfias csatában harcolta ki a Vegyész tegnap este a továbbjutást, egyben a Magyar Kupa elődöntőbe jutást a Dunaferr ellen. Az első mérkőzés sima háromszettes veresége és a bajnoki csalódás – nem jutott be az Extraliga 6 csapata közé – után meglehetősen felpaprikázva, bizonyítási vágytól fűtve kezdett a dunaújvárosi legénység.

Az első szettet viszonylag simán hozták (17-25), hogy aztán a másodikat hasonló módon elveszítsék Mészáros Dömötörék. A harmadik szett ismét a Dunaferré lett, a negyedikben pedig ott lógott az aranyszett esélye a levegőben, mivel szinte végig vezetett az ellenfél, de amikor nagyon kellett megrázták magukat a barcikai fiúk és behúzták a továbbjutást jelentő szettgyőzelmet (26-24; 2-2). Az utolsó játszmában is fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végén pedig a döntő szettet végig játszó hazai fiataloknál volt az előny, amit sikerült is megtartaniuk (16-14; 3-2).

Az elődöntőben a Pénzügyőr csapatával játszik oda-visszavágós párharcot a Marek-legénység, 2020. januárjában. Hajrá fiúk!

FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Vegyész RC Kazincbarcika – Dunaferr SE 3-2 (-17, 17, -22, 24, 14)

továbbjutott a Vegyész RCK kettős győzelemmel