Elindult a Fallabda bajnokságunk idei szezonja is


A mögöttünk hagyott hétvégén ismét ütőt ragadtak a környék legjobb fallabdásai, hogy versenyszerű körülmények között is összemérjék tudásukat a squash sportág amatőr kategóriájában. 

Az elmúlt szombaton az első fordulóval kezdetét vette az amatőr DBS Squash bajnokság, melynek első fordulójába 8 versenyző nevezett. Rendkívül családias és sportszerű küzdelem folyt a két fallabda pályán, ahol a megegyezés szerint mindenki játszott mindenkivel, így nap végére egységesen mindenki 7 lejátszott mérkőzéssel zárta az első fordulót.

A tavalyi bajnok, Oláh Sándor meggyőző fölénnyel robogott végig a mezőnyön, hiszen mindössze 1 vereséget szenvedett a végül 4. helyen záró Pál Andrástól, a többi meccsét magabiztosan nyerte. A képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára sorrendben, Andó Botond és Klómer Norbert állhatott.

Izgalmas és élvezetes felütése volt ez a 2019-2020-as bajnoki idénynek, várjuk őket és az újabb érdeklődőket is, a várhatóan 2020. január 18-án megrendezésre kerülő második fordulóra. “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

Az 1. forduló eredményei:

A 2019-2020-as DBS amatőr Fallabda bajnokság állása az 1. forduló után (azonos győzelemszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek):