A Csapassuk a bajnok bowlingban!


Nem borult a papírforma az utolsó körben.

Az elmúlt szombaton, fesztiválunk záró napján az V. Don Bosco Amatőr Bowling Bajnokság csapatversenyének zárófordulóját is megtartottuk, ahol nem történt meglepetés. A COVID-19 járvány és a karantén időszak miatt ez a sorozat már 2020. októberében elstartolt, emiatt másfél évig húzódott, de most, 2022. május 28-án sikerült lezárni…

Három forduló után fej-fej mellett állt az élen két csapat és tulajdonképpen ki-ki csatát vívtak az utolsó felvonásban, hiszen amelyikük nyer, vagy előrébb végez a másiknál a 4. körben, az a bajnok! Ennek megfelelően kezdődött ez a nap is: az 1. game-et a “Csapassuk” nyerte 60 fa előnnyel, a 2. game-et a pedig a “Nem kell a kirándulás” hozta 54 fával. Így továbbra sem dőlt el semmi, de előbbiek egy picit közelebb kerültek az összetett elsőséghez.

Mindez a 3. játékkör után csak fokozódott, hiszen újra a “Csapassuk” hozta a game-t, ezúttal 61 fával. Karnyújtásnyira került ekkor a bajnoki cím tőlük, hiszen már csak egyetlen kör gurítás volt hátra és 68 fa előnnyel vezettek. A “Nem kell a kirándulás” nem adta fel és harcolt, el is hozta a szakaszgyőzelmet (4. game a fordulón belül), de ez csak a kozmetikázáshoz lett elég, mert mindössze 6 fa hátrányt sikerült ledolgozni az addigiból, így a 4. fordulót és ezzel együtt az abszolút bajnoki címet a “Csapassuk” tagjai nyerték!

3. helyen a “Sztrájkolók” csapata, míg a 4. pozícióban a “Golyószórók” nevű hölgykoszorú végzett, akiknek külön elismerés jár ezúton is, mivel nehézséget, akadályt nem ismerve jöttek töretlenül és felvették a harcot férfi társaikkal. Rajtuk kívül is megillet minden gárdát a gratuláció, várjuk őket jövőre is! “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

A bajnokság záró fordulóján és az eredményhirdetésen készült fotókat megtekinthetik a DBS facebook oldalán!

V. Don Bosco bowling csapatbajnokság, 4., záró forduló, 2022. május 28.:

1. Csapassuk  2115 fa – 4 pont

2.  Nem kell a kirándulás 2054 fa – 3 pont

3.   Sztrájkolók 1863 fa – 2 pont

4. Golyószórók  1608 fa – 1 pont

V. Don Bosco Bowling csapatbajnokság, végeredmény:

1. Csapassuk  14 pont (összes fa teljesítmény: 7905)

2. Nem kell a kirándulás 13 pont (összes fa teljesítmény: 7817)

3. Sztrájkolók 9 pont (összes fa teljesítmény: 7447)

4. Golyószórók  4 pont (összes fa teljesítmény: 6631)