Három szett, 80 perc, előnyben a Vegyész


Ha kicsit döcögősen is, de a végeredményt nézve sima győzelemmel indította a bajnoki elődöntő csatározásait az Oravec-legénység. 

Köszöntőkkel és éremátadásokkal indult a program, hiszen a klub egy nagylelkű gesztussal igyekezett kifejezni háláját az érintettektől kapott támogatásért és segítségért, amit a VRCK sikereiért tesznek. A mérkőzés kezdete előtt Szitka Péter polgármester, Klimon István alpolgármester, Vitális Gábor atyaPikó Tímea manuálterapeuta, dr. Rácz Zsigmond csapatorvos, és a szurkolók is átvehették aranyérmüket a kupaelsőségért.

Vitális Gábor c. apát, plébános veszi át az érmet

A folytatásban inkább az akarás dominált, hiszen az ezen a meccsen látott játéktól azért láttunk már jobbat ettől a csapattól, de ez is mutatja a jelenlegi gárda erejét, hogy egy ilyen harcos, szoros foggal-körömmel küzdő ellenféllel szemben is hozni tudják a papírformát.

Férfias küzdelem zajlott a pályán

Végül is három szoros szettben, de hozta az első meccset a Barcika és ezzel 1-0-ra vezet ebben a párharcban. Folytatás szombaton a Kőér utcában, Budapesten, aztán kedden 18.00-tól újra a DBS-ben játszanak a fiúk. Reményeink szerint a három győztes mérkőzésig tartó párharcban utoljára utoljára…

Még több fotóért kattintson a DBS facebook oldalára.

JEGYZŐKÖNYV (forrás: www.vrck.hu)

FÉRFI RÖPLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VRC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 3-0 (22, 21, 21)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 500 néző. V.: Tillmann, Szabó, Takács, Oláh.
VRCK: Páez 1, Mészáros 9, Juhász 9, Szabó D. 18, Milev 12, Banai 6. Csere: Gebhart Á. (liberó), Toronyai, Gebhardt N., Blázsovics, Kozsla. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Pénzügyőr: Kecskeméti 4, Kiss D. 8, Kovács S. 4, Rozgonyi 9, Jánossy 6, Rása 6. Csere: Manoogian (liberó), Gallo, Takács 2, Bokor G. 2, Kiss N., Szalai 2. Vezetőedző:Weczera Csaba.

Daniel Oravec: Talán túlságosan is akartunk, meglátszott a csapat játékán, hogy a kupadöntő óta nem lépett pályára. Itt azonban már nem a mutatott játék a legfontosabb, hanem az eredmény.

Weczera Csaba: Szoros mérkőzést sikerült játszanunk, magunkhoz képest jól is teljesítettünk, de a végjátékban rendre hibáztunk, így nem sikerült még jobban megnehezítenünk a Kazincbarcika dolgát.