Don Bosco Fesztivál – 1. nap


Elindult az egy héten át tartó fesztiválunk, melynek az első napi összefoglalóját alább olvashatják. 

Az ötnapos Junior Bowling buli kezdő napján az Ádám Jenő Tagiskola diákjai tették tiszteletüket a Bosco Szent Jánosról elnevezett sportközpontban. A bowlingnak, ahogyan már sokszor tapasztaltuk és láttuk közösségépítő ereje, nem mellesleg hangulatfokozó tulajdonsága is van. Ezt a “feeling-et” élték át az “ádámosok” is, hiszen nagyszerű hangulat uralkodott az ottlétük alatt és ezt egy csocsózással is megfejelték. Ezúton is köszönjük, hogy eljöttetek és együtt örültünk.

A délutáni, esti programban már egy picit komolyabb tétre menő program vette kezdetét, hiszen első alkalommal rendeztük meg – hagyományteremtő szándékkal – a Don Bosco Teremlabdarúgó Kupát, amelyen díszes vándorserlegért és több értékes nyereményért szállt harcba a hat meghívott csapat.

A vándorkupa amiért küzdöttek

Férfias, de tiszta, sportszerű meccseket láthattak a kilátogató érdeklődők, ahol néhány tehetség is megcsillogtatta tudását. Büszkék lehetnek magukra a résztvevő csapatok és kísérőik, felkészítőik is, hiszen sportemberségből jelesre vizsgáztak a “tanítványok”. A torna végén az edelényiek örülhettek a végső győzelemnek, mivel a Don Bosco Kollégium csapatát megverték a döntőben. Gratulálunk nekik és a többi gárdának is! “Légy vidám és tedd a jót!”

Pillanatkép a Don Bosco Koli-Surányi Koli meccsről

I. Don Bosco Teremlabdarúgó Kupa, helyosztók, eredmények:

5. helyért: Arló – Surányi Kollégium 4-1

3. helyért: Szalézi Gimnázium – Deák Iskola 1-3

Döntő, 1. helyért: Edelény – Don Bosco Kollégium 4-1

Végeredmény:

  1. Edelény
  2. Don Bosco Kollégium
  3. Deák Iskola
  4. Szalézi Gimnázium
  5. Arló
  6. Surányi Kollégium

A győztesek