A nagy nap: ünnepélyes megnyitó


Elérkezett Kazincbarcikán a várva várt, mérföldkövet jelentő pillanat és a Don Bosco Sportközpont ünnepélyes avatása, az intézmény megáldása e napon történelemmé vált. 

Az ünnepségen beszédet mondott P. Ábrahám Béla SDB, aki elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a szalézi rend immáron több, mint 20 éve jelen van a városban és ezzel a sportcsarnokkal tovább segíthetik a diákok, fiatalok fejlődését, minőségi oktatását.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felolvasta Orbán Viktor levelét, melyben a miniszterelnök többek között azt írta: “ha lenne még vagy 100 ilyen, munkára és hadra fogható, elszánt közösségünk, akkor csodát tehetnénk Magyarországon, olyan csodát, amelyen mindenki meglepődne ebben a mai világban, ahol a kérések, a tervek, a javaslatok túlnyomó többsége személyes önérdekek felé irányul”. Megbecsülést jelent számunkra, amikor a kormányfő úgy gondol ránk, hogy: “Magyarország kormánya szolgálótársként tekint Önökre, mert bizonyosan közösen valljuk, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Istennek, ha jót teszünk gyermekeivel”.

Lázár János beszédében kiemelte és fontosnak, értékesnek nevezte, hogy egy jó ügy érdekében a különböző irányelvek is össze tudnak fogni.

Szitka Péter polgármester a köszönet és hála hangján szólt az egybegyűltekhez, hiszen olyan álmot valósítottak meg a szaléziak Kazincbarcikán, amire évtizedek óta várnak a helyiek és környékbeliek.

Az ünnepségen Dr. Ternyák Csaba egri érsek atya szolgáltatta ki Isten áldását sportközpontunkra, ami nagyon fontos a számunkra. A diákok és vendégek Urunk féltő és őrző szemei előtt sportolhatnak, szórakozhatnak és dolgozhatnak. Az a tény, hogy Érsek Atya jóvoltából került a Jóisten áldása csarnokunkra, megtiszteltetés és büszkeség a számunkra.

A Don Bosco Sportközpont megépülésében nagy szerepe volt Magyarország Kormányának, hiszen a beruházást 952,5 millió forinttal támogatta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által. ( 55190-3/2014/EGYFEJL;  EGYH-KCP-15-P-0145;  EGYH-KCP-15-P-0150; EGYH-KCP-16-P-0053)