A címvédés küszöbén egy fordulóval a bajnokság vége előtt


Don Bosco Amatőr Squash bajnokságunk a 3. fordulóval folytatódott, ahol a címvédés küszöbére lépett a tavalyi bajnok.

Az előző körben betegség miatt hiányzott Oláh Sándor, aki így visszacsúszott az összetett tabellán a harmadik helyre. Most viszont a 2. fordulót hibátlanul megnyerő és egyben összetett éllovas, Andó Botond maradt távol sérülés miatt. Épp ezt használta ki a fent említett Oláh, hiszen ma délelőtt végiggyalogolt a mezőnyön és mind a hét mérkőzését megnyerte, ráadásul ezek közül csak egyszer “kényszerült” három szettre, az összes többit két nyert szettben tudta le…

A fordulóbeli második helyre meggyőző teljesítményt mutatva, Klómer Norbert ért oda, akinek mindössze a fent említett címvédőtől csúszott be egy vereség. A mai harmadik 4 nyert meccsel és 10 nyert szettel Farkas István lett, akit az ugyanennyi győztes meccset lehozó, de 9 nyert szettet felmutató Pál András követett.

Nagy dícséret illeti az összes mai résztvevőt, hiszen a nagy létszám ellenére (8-an versengtek egymással, köztük 4 újonccal), rendkívül fegyelmezetten és sportszerűen zajlott le mind a 28(!) összecsapás!

Egyetlen forduló maradt tehát hátra, ahol már bajnokot avatunk és a végső helyezések is eldőlnek. Ennek időpontját később tűzzük ki, melyet természetesen minden felületünkön hírül adunk majd.

A verseny közben készült fotók elérhetők a DBS Facebook oldalán!

V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, 3. forduló; napi eredmények (félkövérrel szedtük a mérkőzések győztesét):

Mérkőzések
1.Vasas PéterPál András811811  
2.Klómer NorbertRudolf Ádám116811118
3.Salló GáborFarkas István511611  
4.Oláh SándorPásztor Levente115111  
5.Vasas PéterRudolf Ádám911511  
6.Salló GáborOláh Sándor311811  
7.Pál AndrásKlómer Norbert511911  
8.Vasas PéterKlómer Norbert811711  
9.Pásztor LeventeFarkas István115511911
10.Oláh SándorRudolf Ádám113115  
11.Pál AndrásSalló Gábor110115  
12.Pásztor LeventeKlómer Norbert711511  
13.Vasas PéterFarkas István116611118
14.Oláh SándorPál András1012118114
15.Klómer NorbertSalló Gábor117115  
16.Pásztor LeventeRudolf Ádám411811  
17.Farkas IstvánOláh Sándor511711  
18.Vasas PéterSalló Gábor611117115
19.Farkas IstvánRudolf Ádám114311112
20.Pál AndrásPásztor Levente611114118
21.Klómer NorbertOláh Sándor511711  
22.Salló GáborRudolf Ádám711211  
23.Oláh SándorVasas Péter1171614  
24.Farkas IstvánKlómer Norbert811118511
25.Salló GáborPásztor Levente911411  
26.Pál AndrásFarkas István811611  
27.Pásztor LeventeVasas Péter116117  
28.Pál AndrásRudolf Ádám1181210  

V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, az összetett állása 3 forduló után:

1.Oláh Sándor14 pont
2.Pál András12 pont
3.Farkas István 11 pont
4.Andó Botond9 pont
5.Klómer Norbert7 pont
6.Rudolf Ádám4 pont
7-8.Bárdos Szabolcs, Pásztor Levente3-3 pont
9-11.Szernai Tamás, Jáborszki Zoltán, Vasas Péter2-2 pont