Kézis hétvége jön a DBS-ben


A búcsúi hétvége elsősorban a kézilabdáról fog szólni a DBS-ben.

Október közepének hétvégéje Kazincbarcikán a Szent Teréz-napi búcsú körül forog, ám ezúttal a KKSE férfi és női klubja is hazai meccset vív a DBS-ben.

Időrendi sorrendben először a hölgyek kerülnek rivaldafénybe, hiszen szombat kora este a nem oly régen alakult Borsod Sportklub együttesét látják vendégül. A miskolci székhelyű, de hazai meccseit Alsózsolcán játszó vendégek három vereséggel indították a szezont, míg a barcikaiaknak egy győzelem jutott két vereségre. A feladat tehát adott, mindenképpen győzni kellene, hogy megerősítsék helyüket a középmezőnyben.

Aztán a hét utolsó napján a fiúk kerülnek főszerepbe, hiszen délután a Berettyó gárdája látogat a szalézi csarnokba. A hazaiaknak az eddig lejátszott 3 bajnokin mindenféle végeredményből jutott egy-egy – 23-22-es vereség Debrecenben, sima győzelem itthon a Kisvárda ellen, majd döntetlen Tiszavasváriban -, természetesen most a győzelmek számának növelése lesz a cél. Az egy győzelemmel és két vereséggel rajtoló hajdúságiak ellen hagyományosan nagy meccseket vívnak csörgő Zsomborék, most is jó kis meccsre van kilátás!

Női kézilabda, NB II Észak-kelet csoport, 4. forduló: 2021. október 16. szombat 18.00

Kazincbarcikai KSE – Borsod Sportklub Miskolc

Férfi kézilabda, NB II Észak-kelet csoport, 4. forduló: 2021. október 17. vasárnap 16.00

Kazincbarcikai KSE – Berettyó MSE