Előnyben a Rockers!


Tegnap este rendeztük a DBS Kvíz Bajnokságunk 6. fordulóját, melyet a holtversenyben éllovas Rockers nyert meg és ezzel immáron egyedül vezeti az összetett versenyt. 

A 6. fordulónak holtversenyes első hellyel – 30-30 ponttal – vágott neki a Quantum és a Rockers, így tehát garantált volt a nagy csata a két élcsapat között. Nem is maradtak el a várakozástól, hiszen szoros verseny és szűkös pontkülönbségek alakultak ki több helyen.

Újra 11 csapat, mintegy 80 versenyzője öltötte magára az agytrösztök harci kedvét, ami hihetetlen magas szám és ez is mutatja, hogy sokakat vonz a presztízs és szomjazzák a tudást.

A képkérdéseknél ezúttal világcégek logóit kellett felismerni és megnevezni a mindenki által ismert világmárkákat, úgy, mint Gucci, Konica-Minolta, NBC, NBA… A kapcslatkörben Puskás Öcsi személyére kellett rájönni, többek között olyan kérdésekből, hogy mi Nagyvárad folyója, ahol a Körös, mint válasz részben jó volt, de a megoldáshoz nem vitt közelebb, hiszen a Sebes-Körösből lehetett vonatkoztatni a mi Puskásunkra, mivel az Aranycsapat edzője Sebes Gusztáv volt. Vagy esetleg abból, hogy melyik település bírt önálló megyei jogú városi ranggal 1950-ig, amíg Buda és Pest össze nem olvadt és létrejött a nagy Budapest. Ez nem más, mint Kispest és Puskás ugye ebben a csapatban töltötte magyarországi pályafutását, a két név Magyarországon összeforrt.

Az este végül nagy harc után, de a már fentebb említett címvédő sikerével zárult, lélegzetvételnyi előnyhöz jutva ezzel az üldöző Quantum előtt, de mivel 4 forduló még mindig hátra van, amelyben lesz triplázó és duplázó is, még semmi sem dőlt el. Izgalmas ütközeteknek nézünk elébe.

DBS Kvíz bajnokság, 6. forduló:

Végeredmény (csak a pontszerzők):

  1. Rockers                 5 pont
  2. Quantum               4 pont
  3. Sesztákék              3 pont
  4. N’ászok                  2 pont
  5. Foglalt                    1 pont

A 10 fordulós DBS Kvíz bajnokság állása 6 forduló után:

1. Rockers                                                            35 pont

2. Quantum                                                         34 pont

3. Magyar Rulett                                                 20 pont

4. Sesztákék                                                         15 pont

5. Foglalt                                                                8 pont

6. 424 Lokomotív                                                  6 pont

7. Ideál, N’ászok                                                    3-3 pont

8. Csak Csajok                                                       1 pont