Áldott Karácsonyt kívánunk!


Jézus Krisztus születésével az emberiség végérvényesen az üdvösség útjára lépett. Már csak rajtunk múlik, hogy végigmegyünk-e rajta. Az alábbi néhány soros gondolattal kívánunk áldott, békés Karácsonyt és boldog új esztendőt! 

Karácsonyt mondják a szeretet ünnepének is. Nem alaptalanul, sőt! Isten túláradó szeretete az, ami megnyilvánul Jézus születésében, hiszen: “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” – Jn 3,16. A szeretetét akarta megmutatni, azzal, hogy emberré lett. Így adott tanúbizonyságot végtelen kegyelméről.

Igyekezzünk mi is a szeretetet észrevenni másokban, szeretettel fordulni mások felé, mert akkor lesz esélyünk végigmenni azon a bizonyos üdvösség útján.

karacsony