Szeptember 21-én este elindult az egyházi előadássorozatunk, Mi köze, mi a véleménye az egyháznak a… címmel. Ezúttal a papi, lelkészi hivatás és a család témában zajlott a kerekasztal beszélgetés Bundzik Attiláné Judit, a Kazincbarcika alsói református gyülekezet újonnan megválasztott lelkésze, Dr. Janka Gábor a kazincbarcikai görögkatolikus egyházközség parókusa és Vitális Gábor a kazincbarcikai római katolikus egyházközség plébánosa között.
Már a bevezető kérdésre adott válaszok is egyértelműen mutatták, hogy nem is lehetett volna jobban összeválogatni a vendégeket, hiszen a kinek, mikor és hogyan alakult ki a hivatása felvetésre elég széles skálán érkeztek a történetek. Bundzikné Judit kisgyermekkorától készült a lelkészségre, amikor is „beleszeretett” a szószékbe.
Bundzik Attiláné
Janka Gábor gyermekkorában a „csakazértsem” érzéssel viseltetett a papi hivatás felé. Mint elmondta a családjában a felmenők között az édesapja és nagyapja is parókusként szolgált, ő viszont nem akart. Persze az Istennek „más tervei” voltak és 18 éves korára maga is felismerte a hivatásra hívó szót, így kacifántos utat bejárva ugyan, de felszentelt pap lett belőle is. Vitális Gábor atya hivatásában pedig a lépcsőzetesség, fokozatosság volt a jellemző. Vallásos családban nevelkedve nyitott volt gyermekkorban is a papi hivatás felé, aztán mindig történt valami apróság, ami komolyabban elgondolkodtatta a papságról. Az első találkozás a szaléziakkal pedig nem múlt el nyomtalanul, hiszen ott eldöntötte, hogy ha valahogyan lesz is köze az életének az egyházhoz, akkor annak a szaléziakon keresztül kell történnie…
Vitális Gábor SDB
A rögtönzött egyháztörténelmi 5 perc után, ahol picit képbe helyeződött a hallgató a történelmi egyházak közös és külön útjairól, a cölibátusról és családról értekeztek a résztvevő felek. Vitális Gábor atya a teljesség megéléséről beszélt, ami ugyanúgy fontos családosként, házasként, mint szerzetesként és papként. Az a különbség ki mire mondott igent, abban kell a problémákat leküzdve a teljességre törekedni. A református lelkész asszony nem választotta ketté a férjét – aki egyben szolgatársa is – a gyerekeiket és a hivatását. Egyként működnek, nyilvánvalóan rengeteg kölcsönös segítséggel. Egyébiránt az újonnan megválasztott Kazincbarcika-alsói lelkész elmondta, hogy nőket Magyarországon mindössze 1985-től szentelnek lelkésszé, ami egy fiatal hagyomány a református egyházban. Janka Gábor is hasonlóan vélekedett, ő sem vette két kalap alá a családját és a felszentelt személyt, hanem ahogy mondta: „Megy minden magától, az Úr vezeti utunkat.”
Dr. Janka Gábor
A kerekasztal beszélgetés végén mindhárman kiemelték a felekezeteikben tapasztalható óriási hivatáshiányt, amit minden elöljáróság igyekszik „toldozva-foldozva” megoldani, de nagy szükség van a hivatásokért szóló imádságokra.
A hallgatói kérdések között szerepelt személyes és globális jellegű is, többek között a görögkatolikus-ortodox különbségről – amire a válasz a pápa elfogadásában rejlik, amíg a görögök elfogadják a Szentatyát, addig a klasszikus keleti rítusú vallás nem –, aztán a szalézi plébános atya egy szerelemről szóló kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindenki volt szerelmes, hiszen az egy érzés, amit nem mi irányítunk, de az akaratot, amivel válaszolunk az érzésre, már igen és ez a nagyon fontos.
Az egyik kérdező
A zárszóban kiemeltek mindannyian egy-egy öröm, illetve boldogság forrást az életükből, ami nem meglepő módon mindhárom személynél a hivatásukhoz kapcsolható, ezáltal lett kerek és teljes az előadássorozat első alkalmának estéje.
Fontos és üzenetértékű esemény volt ez nem csak kazincbarcikai, hanem egyházi vonatkozásban is, hiszen az ökumenizmus szellemében, teljes harmóniában telt a beszélgetés, amire úgy gondolom külön büszkék lehetünk.
Az ökumenizmus három jeles szereplője