Körömhegynyi különbséggel győzött a címvédő…


Több, mint másfél év szünet után, újratöltve elindult hétfő este a DBS Kvíz bajnokság, rögtön egy nagyon izgalmas csatával!

Legutóbb 2020. február 10-én volt szervezetten DBS Kvíz bajnoki nap, akkor a 6. forduló után szakadt félbe a pandémia miatt a szezon, melyet a “Rockers” vezetett egyetlen ponttal.

Az idei szezonnyitó megméretésen sem alakult ki nagyobb különbség, sőt! A 9(!) csapat részvételével megkezdődött 1. forduló vezérfonala a korona volt, mely mindenféle értelmében és vonatkozásában előfordult a kérdések között. Akadt például, a teljesség igénye nélkül olyan kérdés is, melyben arra kellett válaszolni, hogy a felsorolt államok – Lengyelország, Svédország, Jordánia, Görögország – melyiknek a címerében nincs korona.

Az összteljesítményen és a végeredményeken látszott azért az idény eleji forma, hiszen a megszerezhető maximum 47-ből, ezúttal már 31 ponttal nyerni lehetett. Ezt, mármint a győzelmet a “Rockers” szerezte meg, az említett minimális különbséggel, hiszen a második helyre a “Quantum” futott be 30 ponttal, őket követte 28 ponttal a Magyar Rulett.

Nyitánynak, újra összeszokásnak kiváló alkalom volt ez a tegnap este, lehetőség még bőven lesz a javításra, hiszen a 9 körösre tervezett bajnoki idény vége még messze van, főleg úgy, hogy ebből 3 forduló triplázó lesz, ahol a megszerzett pontok háromszorosa kerül be a végelszámolásba. Az első ilyen az adventi, decemberi kvíz lesz, ám előtte, már november 15-én, hétfőn 19.00-tól alkalom nyílik a javításra.

DBS KVÍZ bajnokság, 2021/2022-es szezon, 1. forduló, végeredmény:

HelyezésCsapatFordulóbeli pontszámÖsszpontszám
1. Rockers315
2. Quantum304
3. Magyar Rulett283
4. Foglalt272
5. Sesztákék261
6. Ideál24 
7. Mesterhármas23 
8. Kvízagyúak17 
9. N’Ászok15