Ismét Szalézi-siker a Don Bosco kupán


Ismét megrendeztük, 2019-ben utoljára a szokásos, immáron hagyománnyá vált Don Bosco barátságos villámtornát, melyet ezúttal is a Szalézi gimis fiatalok nyertek meg. 

A köszöntő és megnyitó ezúttal rendhagyó módon a közösségi karácsonyfa díszítésével kezdődött, majd a gyors sorsolás után kezdetét vette az első meccs, ami ritka módon gól nélküli döntetlennel ért véget.

A Szalézi gimisek egy sima és egy szoros mérkőzést követően úgy érkeztek el az utolsó mérkőzéshez, hogy azzal a Berentével játszottak az első helyért, akinek egy győzelme mellett egy döntetlenje volt. Az “iksz” tehát a gimisek végső sikerét jelentette volna és sokáig így is nézett ki a meccs, mert nem született gól, de az utolsó percben minden kérdés szertefoszlott, hiszen betaláltak, amelynek köszönhetően hibátlan mérleggel zárták az év utolsó minitornáját.

Ezúton is gratulálunk, folytatása következik januárban. “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

Don Bosco barátságos labdarúgó villámtorna, 2019. december 9.; eredmények:

Berente – Don Bosco Oratórium Kazincbarcika 0-0

Szalézi Gimnázium – Don Bosco Kollégium 6-1

Don Bosco Oratórium Kazincbarcika – Szalézi Gimnázium 0-1

Don Bosco Kollégium – Berente 1-3

Don Bosco Oratórium Kazincbarcika – Don Bosco Kollégium 3-3

Berente – Szalézi Gimnázium 0-1

A torna végeredménye:

  1. Szalézi Gimnázium                                      9 pont
  2. Berente                                                          4 pont
  3. Don Bosco Oratórium Kazincbarcika       2 pont
  4. Don Bosco Kollégium                                 1 pont