A DBS-BEN LETT BAJNOK A VEGYÉSZ!!!


A Don Bosco Sportközpont nyitása után 619 nappal máris az első, felnőtt, NB I-es bajnoki címét ünnepelheti a Vegyész RCK röplabdacsapatának köszönhetően. 

“Kaposváron szeretnénk játszani a végső mérkőzést!” – nyilatkozta ezt hétfőn este Bögöly Gábor a FINO játékosa és Demeter György a somogyiak vezetőedzője is, utalva arra, hogy a 3. és 4. meccs “barcikai” meccs közül legalább az egyiket megnyerik. A csütörtöki tükörsima 3-0 után erre már csak a mai 4. mérkőzés kínált lehetőséget Bögölyék számára és úgy tűnt nem a levegőbe beszéltek, hiszen az első és harmadik szettet is megnyerték nagy csatában (25-27; 23-25), közte pedig a másodikat “lesimázta” a Vegyész. (25-17, 1-2)

Megy a Páez-Banai “töltet”

A negyedikben már a hibátlanság terhe alatt játszottak Szabó Dávidék, de nem remegett meg a kezük és egy kissé szurkolónyugtató szettben, egyenlítettek, jöhetett a mindent eldöntő 5. szett, (25-18, 2-2)

Nyitásban is jók voltunk

Ott aztán minden volt, ami röplabda-szemnek és szájnak ingere. Igazi döntő és férfias küzdelem kerekedett a végső szettből. Először a Mészárosék kovácsoltak tekintélyes előnyt (6-2), majd a Kaposvár tért magához Nagy Péter és Nagy József játékának köszönhetően, így két meccslabdához jutottak a Demeter-tanítványok (12-14). Szabó Dávid nyitásai, Mészáros pihenőből visszatért ütései és Páez feladásai mind-mind hozzájárultak a hihetetlen és heroikus fordításhoz, ezzel együtt győzelemhez (19-17, 3-2)

Egymás nyakában a srácok!

A Vegyész RC Kazincbarcika története 4. bajnoki címét szerezte meg a mai estén a DBS-ben, ahol a kapunyitás óta eltelt 619 nap, kicsit több, mint másfél év után az első NB I-es felnőtt bajnoki cím megszerzésének jogos és büszke “helyszíntulajdonosa”. Ezúton is óriási gratuláció a fiúknak, jövőre veletek, ugyanitt!

Bögöly Gábor és Demeter György is csalódott lehet, hiszen nem tér vissza Kaposvárra a bajnoki döntő az 5. mérkőzésre… “Légy vidám és tedd a jót!”

Az ünneplés pillanatai!

FÉRFI RÖPLABDA NB I, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
VRC Kazincbarcika – Fino Kaposvár 3-2 (-25, 17, -23, 18, 17)