A Kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont meghívta 2019. december 18-án Emmanuel Ilodigwe misszionárius szalézi testvért, aki a saját hazai karácsonyáról számolt be nekünk. Milyen is a nigériai karácsony?
Nigéria egy mélyen vallásos állam, amin belül rengeteg törzs veszi ki a részét. Miután a népessége a 14x-se Magyarországhoz viszonyítva, így több a vallási irányzat. A közös nyelvük legfőbbként az angol.
Emmanuel először a kultúrájukról, a vallásukról, a címerről és a Nigéria elhelyezkedéséről beszélt. Aztán betekintést kaphattunk az elhivatásáról, hogy miért is lett ő szerzetes és majdan misszionárius. Mesélt a családjáról is, azon belül testvéreiről, édesanyjáról, a királyi nagyapjáról és királyi édesapjáról is. Ekkor került szó az öltözködésről is, hogy melyik nem és magasabb rangú emberek, mit hordhattak és mi az, ami tiltott volt mások számára.
Hallhattuk még ezeken felül a nigériai himnuszt is, ami gyönyörű és megható egyben. Ezek után mise részleteket is mutatott nekünk, ami roppant érdekes volt, mert a nigériai emberek tele vannak rengeteg boldogsággal és muzsikálással. Ilyenkor karácsonykor adományokat ajánlanak fel Istennek és mindenki, azt viszi, amilye van és ami adatott számára. Szerintem ez becsülendő, hogy képesek odaadni, azt a keveset is amilyük van. Ők karácsonykor a saját maguk által elkészített ételeikkel kedveskednek szeretteiknek vagy éppen betérő embertársuknak nem pedig, méregdrága ajándékokkal halmozzák el egymást. Náluk nincs karácsonyfa, nincs adventi koszorú, de annál nagyobb a szeretet közöttük, az öröm és az összetartás nagyon fontos számukra. Náluk a karácsonyi ételek inkább rizs, krumpli, húsok és egyéb fűszerek, zöldségek, gyümölcsök, amit saját maguk termelnek meg.
Befejezésként kérdezni lehetett tőle, ami még nem hangzott el, utána egy kis vendéglátással kedveskedett nekünk egy kis nigériai ízvilágot csempészve az asztalra. Az asztalon sós vagy sima banános chips, édes keksz és üdítő volt kostolható, ami személy szerint nekem izlett, de néhány szintén jelenlévő ismerősömnek nem ugyanez volt a véleménye. 🙂
szöveg: Vereb-Dér Anna; fotók: Tanyi Melinda/dbsk.hu