Újabb fejezet a Szalézi-VRCK együttműködésben – közös akadémiai rendszer a cél


Közös célok és ezzel kapcsolatos együttműködési megállapodás létrejöttén fáradozik a férfi röplabda szakág országos kirakatcsapata a Vegyész RCK és a Magyar Szalézi Tartomány.

Ma délután sajtótájékoztatót tartottak a DBS-ben az érintett felek és elmondták, hogy a meglévő szoros és jól működő kapcsolatot még gyümölcsözőbbé, még egyértelműbbé kívánják tenni.

Ahogyan Kárpáti László a VRCK elnökétől megtudtuk az előttünk álló szezonban sem lesz alacsonyabb célkitűzés a csapat előtt, mint tavaly, de azért az átalakult keret miatt mindenképpen el kell telnie egy kis időnek, hogy lássuk mire is lesz képes a bajnoki címvédő. A háttérben viszont komoly munkálatok, tárgyalások folynak, hogy az alapkőletétel után a kivitelezés is elindulhasson mihamarabb a Pollack iskola udvarára megálmodott Regionális Röplabda Központ ügyében és ezzel egyidejűleg az akadémiai rendszer kialakításában és működtetésében.

“A Magyar Szalézi Tartomány helyi képviselői és a Don Bosco Sportközponttal folytatott hetek óta tartó egyeztetések után kijelenthető, hogy a kapcsolatunk előre lépett egy szintet, melynek kézzel fogható és szemmel látható jelei is lesznek a közeljövőben” – kezdte a klubelnök.  “A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium két csapata, egy U19-es fiú és egy U21-es leány csapat is VRCK Szalézi néven fog indulni az új idényben, és a Don Bosco Szakképző Iskolában is szeretnénk elkezdeni a röplabdát, elsősorban a sportág megismertetése, megszerettetése céljából. A Don Bosco Szaléziak logója és neve a mezünkre is fel fog kerülni. Az akadémia kialakításában történő együttműködésünk ennél lényegesen többről fog szólni, a következő napok feladata lesz ennek a konkretizálása. Bízom benne, hogy együtt eredményesek leszünk ezen a téren is.”

Vitális Gábor és Kárpáti László. Fotó: Balázs Kitti

A tartományunkat Vitális Gábor c. apát, plébános atya képviselte a sajtóeseményen, ahol a fiatalok nevelésében való segítségnyújtást emelte ki és köszönte meg. “Kazincbarcikán is, a szaléziak nagyon mélyen elköteleződtek a fiatalok felkarolásában, segítésében” – öntötte szavakba gondolatait a tartományfőnöki vikárius. “A Don Bosco-i nevelés nagyon fontos eszköze, hogy a fiatalok a szabadidőt hasznosan tudják eltölteni, olyan alternatívát kínáljunk nekik, hogy azzal a képességeiket fejlesszék, akár profi szinten is megmutathassák magukat. Ez egy remek lehetőség, hogy a sportban jobban elköteleződjenek, ráadásul itt, az általunk néhány évvel ezelőtt felépített Don Bosco Sportközpontban. Az ifjaknak eddig is volt lehetőségük a sportolásra, de most a röplabdával akár versenyszinten is kipróbálhatják magukat. Remélem, sikerül egy jó kapcsolatot kiépíteni az akadémiai rendszer keretein belül is.” 

Nem is mondhatnánk mást, mint azt, hogy nagyszerű kezdeményezés alapjait építgetik éppen az érdekeltek, s mindezt a fiatalság és jövő nemzedékének egészséges testi és lelki épülése céljából! Így tovább, várjuk a folytatást! “Légy vidám és tedd a jót!”

A sajtótájékoztatón bemutatott új csapattag, a brazil átló, Marcílio Braga múltjáról, szaléziakhoz kötődő kapcsolatáról és céljairól a Vegyész RCK honlapján közölt cikkben olvashat. Részben ezen cikkünk szövegét is a vrck.hu oldalon közöltekből vettük.