Fenyőfadíszítő verseny


December 15-én délelőtt szép számú tömeg gyűlt össze a Don Bosco Sportközpontban, hogy a teraszunkon felállított fenyőfákat az előzetesen nevezett csapatok feldíszítsék.

Nyolc vállalkozó kedvű kisebb-nagyobb létszámú csapat gondolta úgy, hogy él az általunk meghirdetett pályázat adta lehetőséggel és feldíszít egy fenyőfát a kiállított darabok közül. Lázas készülődés, egyedi díszek egész sora és lelkes önkéntesek várták, hogy „eldördüljön a rajt pisztoly”. Azt, hogy melyik fenyőfát, melyik csapat díszítse, sorsolással döntöttük el, amely után elindult a várva várt díszítés. Nagy sürgés-forgás, a kis óvodásoktól, egészen az aktív nyugdíjasokból álló imacsoportig mindenki a fenyőfák körül szorgoskodott és díszített.

dscn9609

A szorgos kis csapatok

A végére minden csapat keze közül szebbnél szebb díszes fenyőfák kerültek ki, melyre joggal voltak büszkék. A mínuszos, hideg időben megrendezett díszítés után nagy sikere volt a forró teának és forralt boros teának is, mely a DBS zsibongójában melengette meg az átfagyott kezeket és bensőket.

dscn9690

Az elkészült művek

A tomori ovisok szép énekszója után a köszöntő szavak, az ajándékok és oklevelek kiosztása következett, melyet követően vidám arccal, jó hangulatban beszélgettek a résztvevők. Ezúton is köszönjük a csapatoknak, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel, cserébe egy igazi közösségépítő program részesei lehettek.

dscn9767

Az eredményhirdetés egyik pillanata