Újoncok vitézkedtek a squash bajnokságban


A megszokott létszámhoz képest kevesebben ugyan, de 3 újoncot, köztük egy hölgyet avatva meccseltek a fallabdásaink…

A Don Bosco Amatőr Squash bajnokság 2. fordulójára öten neveztek, hogy összemérjék tudásukat, Betegség és egyéb ilyen-olyan elfoglaltság miatt többek között a címvédő Oláh Sándor sem tudott eljönni, így a “régiek” közül mindössze ketten vettek részt a 3 újonc mellett.

Bár volt egy kis félsz némelyekben, hogy csúnyán allátják majd a bajukat, de abszolút nem játszott senki alárendelt szerepet, sőt! Még az egyetlen hölgy versenyzőnket is óriási tisztelet és dicséret illeti, hiszen több háromszettes meccset is játszott, például a nap, egyben a forduló győztesével, Andó Botonddal!

A többiek is izgalmas és ami ennél is fontoabb nagyon sportszerű párharcokat vívtak, így mindenkinek jár a gratuláció és elismerés! Így tovább, folytatása következik 2022-ben, két forduló még hátravan, de ez a kör jól összerázta a mezőnyt. Sebaj, így lesz csak igazán érdekes a végelszámolás…

A verseny közben készült fotókért kattintson a DBS Facebook oldalára!

V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, 2. forduló; napi eredmények (félkövérrel szedtük a mérkőzések győztesét):

Mérkőzések
1.Pál AndrásBárdos Szabolcs117111  
2.Jáborszky ZoltánTóth Sándorné1412911114
3.Andó BotondPál András1412511118
4.Bárdos SzabolcsJáborszky Zoltán115711111
5.Pál AndrásJáborszky Zoltán114116  
6.Andó BotondTóth Sándorné113611116
7.Andó BotondBárdos Szabolcs1161210  
8.Andó BotondJáborszky Zoltán113116  
9.Pál AndrásTóth Sándorné114116  
10.Bárdos SzabolcsTóth Sándorné115116  
A 2. forduló eredményei

V. Don Bosco Amatőr Squash Bajnokság, az összetett állása:

1. Andó Botond 9 pont
2. Pál András 7 pont
3. Oláh Sándor 6 pont
4. Farkas István  5 pont
5. Bárdos Szabolcs 3 pont
6. Szernai Tamás, Jáborszki Zoltán 2-2 pont
8. Tóth Sándorné, Hancsovszki Gábor 1-1 pont