Szentmise és PASO, avagy egy teljesen átlagos, mégis rendhagyó tanévnyitó a DBS-ben


Ma 3 éve avatták és adták át a Don Bosco Sportközpontot egy nagyszabású megnyitó ünnepséggel, egy nappal előtte pedig egy abszolút egyedi tanévnyitóval. Erre is emlékezve, illetve a két barcikai szalézi oktatási intézmény közös, ismételten rendhagyó tanévnyitója zajlott ma a DBS-ben, ahol meglepetés koncert is szerepelt a programban.

Délelőtt 10.30-kor hirtelen pár perc alatt megtelt a sportközpont, hiszen a két iskola összes diákja itt kezdte a tanévet a “kötelező” osztályfőnöki órák után. Több, mint 900 ifjonc töltötte meg a lelátókat és a kiegészítő székeket, padokat. A meghívott vendégek sorában jelen volt többek között Szitka Péter a város polgármestere, Kondorné Sztojka Ágnes a Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója, valamint Csernaburczky Ferenc az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója, akiknek ezúton is köszönjük a részvételt. Közös szentmisével indult a program, melyet Ábrahám Béla tartományfőnök atya mutatott be és a prédikációjában rámutatott, hogy a hely pontos neve, ahol éppen ő is áll, az nem más mint a küzdőtér. “Itt holnaptól már Ti fogtok küzdeni” – mondta. Illetve példaképeket állított a fiatalok elé, méghozzá a rend létrejöttében két megkerülhetetlen szent személyében. A arcképük az oltár elé helyezve pihent, így hamar rájött mindenki, hogy természetesen Bosco Szent Jánosról és Szalézi Szent Ferencről kaptunk rövid bemutatót, olyanképpen, hogy ők is nagy küzdők voltak. Küzdöttek az álmaikért és pont ez a követendő példa, hogy merjünk, sőt akarjunk küzdeni az álmainkért! Akár tanulás, akár magán- vagy családi életről esik szó.

Ábrahám Béla tartományfőnök atya, előtérben a két szent arcképe. Fotó: Balázs Kitti

A szentmise végeztével a két iskolaigazgató tartott rövid köszöntőt, melyben egyúttal hivatalosan is megnyitották iskolájuk diákjai előtt a tanévet. Molnár-Gál Béla kissé viccesen kiemelte, hogy már csak 261 nap és újra itt a nyári szünet.

Molnár-Gál Béla a Don Bosco Szakképző Iskola igazgatója. Fotó: Balázs Kitti

Balla Árpád a Szalézi Gimi új igazgatója. Fotó: Balázs Kitti

 

Ezután pedig következett az a része a délelőttnek, amelytől igazán különleges és egyedi lett a 900 ifjú tanévkezdése: színpadra lépett a PASO, azaz a Pannonia All Stars Ska Orchestra bandája, igazi fesztiválhangulatot teremtve és a bátrabb, bevállalósabb fiatalok önfeledt körtáncba, vonatozásba és mókázásba kezdtek, természetesen a szalézi testvérekkel és atyákkal kiegészülve.

Ferenc atya is jól szórakozott… Fotó: Balázs Kitti

Jókedv, móka, kacagás… Fotó: Balázs Kitti

 

Igazi hamisítatlan szalézi délelőttöt varázsoltunk a DBS parkettjére ma is, melynek köszönhetően reméljük sokaknak örömteli lesz a tanulás és iskolaidőszak is. Mindenesetre mi magunk sok sikert kívánunk mindehhez az összes nebulónak! “LÉGY VIDÁM ÉS TEDD A JÓT!” 🙂

Még több fotót az eseményről a facebook oldalunkon talál!