Szalézi gimi-siker a Don Bosco Kupán


Barátságos teremfoci kupát tartottunk ma a DBS-ben, melyen öt meghívott csapat szerepelt és végül a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium csapata nyert. 

Immáron a Don Bosco barátságos teremlabdarúgó kupasorozatunk a negyedik évadát kezdte meg ma délután, hiszen a DBS nyitása és átadása óta folyamatosan hívtuk és vártuk a szalézi családba tartozó, vagy hozzájuk közel álló csapatokat.

Ezúttal sem történt másként, öt csapat most is nagy örömmel fogadta az idei tanév első tornájának hírét és annak rendje módja szerint el is jöttek, férfias, ám sportszerű mérkőzéseken össze is mérték tudásukat. Üde színfoltja volt a mai délutánon, estén is a kazincbarcikai oratórium csapata, akik messze a legfiatalabbként küzdötték végig a meccseiket és az utolsó dudaszó pillanatáig sem adták fel! Ez most a tisztes helytálláshoz volt elegendő, ám a kedvük és lelkesedésük már a következő összejövetelre koncentrálódott az eredményhirdetés után…

Minden csapat játszott mindenkivel, így nem lehetett panasz a sorsolásra sem, egyértelműen a legjobb nyert ma este és ez nem más volt, mint a Szalézi Gimnázium alakulata. Ezúton is gratulálunk, várunk újra mindenkit október 21-én. “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

Fotós beszámolóért kattintson facebook oldalunkra!

Don Bosco Barátságos Teremfoci villámtorna, IV. évad, 1. forduló:

Eredmények:

Don Bosco Kollégium – Deák Ferenc Szakközépiskola 0-4

Arló – Don Bosco Oratórium Kazincbarcika 2-0

Deák Ferenc Szakközépiskola – Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 1-1

Don Bosco Kollégium – Arló 0-1

Don Bosco Oratórium Kazincbarcika – Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 2-8

Deák Ferenc Szakközépiskola – Arló 0-0

Don Bosco Kollégium – Don Bosco Oratórium Kazincbarcika 5-4

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium – Arló 1-0

Deák Ferenc Szakközépiskola – Don Bosco Oratórium Kazincbarcika 3-0

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium – Don Bosco Kollégium 6-1

A torna végeredménye:

  1. Szalézi Szent Ferenc Gimnázium         10 pont (16-4)
  2. Deák Ferenc Szakközépiskola                8 pont (8-1)
  3. Arló                                                              7 pont (3-1)
  4. Don Bosco Kollégium                              3 pont (6-15)
  5. Don Bosco Oratórium Kazincbarcika    0 pont (6-18)