Nagy előnyben a trónkövetelő


Úgy néz ki erre az idényre összeállt a játéka a fiatal Kormos Gergelynek, aki a mai 3. fordulót behúzva, jelentősnek mondható fórban várja az utolsó felvonást.

Az összetettben két ponttal vezetett féltávnál, az első két forduló után a korábbi években rendre ezüstérmes pozícióban végző Kormos Gergely, az eddigi bajnokságokat megnyerő Balla Zoltán előtt.

Ma is koncentráltabban és kiegyensúlyozottabban gurított az elsőségre törő versenyző, mindössze a negyedik game sikeredett önmagához képest gyengébbre, de addigra már stabil előnyt alakított ki. Ennek a bizonyos utolsó game-nek köszönhetően tudta megközelíteni a végül második helyen záró Kispál László, aki így összességében 8 fával maradt le a győztes Kormos Gergelytől.

A címvédő a napi rekord birtokosának járó “címmel” vigasztalódott – 200-as pontszám a második körben -, de ezzel együtt is “csak” a harmadik helyen végzett ma (672 fa). Az első fordulója – még 2020-ban – még ennél is rosszabbra sikeredett, így összesítésben tovább nőtt a lemaradása a mai győztessel szemben.

V. Don Bosco Bowling Bajnokság, egyéni kategória, 3. forduló, eredmények:

  1. Kormos Gergely 708 fa – 11 pont
  2. Kispál László 700 fa – 10 pont
  3. Balla Zoltán 672 fa – 9 pont
  4. Kóti Lajos 638 fa – 8 pont
  5. Fóris Tamás 606 fa – 7 pont
  6. Kormos Balázs 598 fa – 6 pont
  7. Gulyás Tibor 557 fa – 5 pont
  8. Kádár György 554 fa – 4 pont
  9. Urbán Balázs 544 fa – 3 pont
  10. Sipos Tamásné 540 fa – 2 pont
  11. Gacsalné F. Irén 522 fa – 1 pont

V. Don Bosco Bowling Bajnokság, egyéni kategória, összetett állás (1 fordulóval a vége előtt):

  1. Kormos Gergely 30 pont
  2. Balla Zoltán 26 pont
  3. Kispál László 24 pont
  4. Gulyás Tibor 19 pont
  5. Kormos Balázs 16 pont
  6. Kádár György 12 pont
  7. Gacsalné F. Irén és Kóti Lajos 11-11 pont