“Kuriózum!” – Mária kiállításunk megnyitóján mondták


A DBS üveggalériájában május 31-ig tekinthetők meg a világhírnevű magyar grafikusok alkotásaiból tegnap nyíló tárlat, melynek a Mária címet adtuk, többek között a mai Segítő Szűz Mária ünnepe miatt is. 

A megnyitót egy zenei kíséret, egészen pontosan egy erdélyi népdal vezette fel, melyet a Szent Család ifjúsági kórus tagjai – Spisák Réka, ének; Horváth Anna, furulya és Tompa István kórusvezető, zongora – szólaltattak meg. A megnyitó szakmai oldalát, a műveket és alkotóikat Somodi-Hornyák Szilárd művészettanár méltatta, akitől megtudhattuk, hogy pl. Szalay Lajos hogyan szerzett magának világhírnevet többek között Argentínában és az Egyesült Államokban. Pablo Picasso találta úgy aposztrofálni Szalayt, hogy “…a XX. sz.-ban két ember tud rajzolni. Az egyik én vagyok, a másik Szalay Lajos, ám ha valakit ki kell emelni, akinek az alkotásai fennmaradnak majd, az Szalay”. Ezek után nem véletlen, ha “kuriózumként” nevezte a most nyíló kiállításunk anyagát, amely így még nagyobb büszkeséggel tölt el bennünket, hogy mindezt a DBS-ben tudtuk tető alá hozni.

 

A tárlat másik megnyitója Andrásfalvy János szalézi szerzetes atya volt, aki az alkotások szakrális hátteréről elmélkedett és az egyházi, valamint teológiai mondanivalójukat igyekezett kiemelni. Hozzátette egy Fekete István idézetbe fonva, hogy bármilyen témájú is egy-egy mű, “Nincs az a vihar, ami elpusztít, ha az Isten velünk van.”

A magvas gondolatok végén még meghallgathattunk egy Ave Maria éneket szintén az ifjúsági kórusnak köszönhetően, majd az elhangzott útravalókat szem előtt tartva mindenki megtekintette a kiállítás darabjait. Sok szép és okos, valamint magyar öntudatunk mélyítésére szolgáló ismeretekkel gazdagodtunk mindnyájan. Ajánljuk mindenki figyelmébe, a május 31-ig látogatható kiállításunkat.