Kettős győzelem a kéziszombaton!


A lányok után a fiúk is magabiztosan tartották itthon a 2 pontot.

Megalapozták a KKSE hölgyei a lelátói légkört a DBS-ben, mivel legyőzték esélyesebb riválisukat, a szurkolók azon része, akik a kéziszombat mindkét felvonását betervezték, egy kis frissítő után már felfokozott hangulatban foglalták el helyeiket a Don Bosco Sportközpont színes székein, hogy kiszurkolják a fiúk győzelmét is a sereghajtó Kállósemjén SZSE Újfehértó ellen.

A mintegy 300 néző azt láthatta, hogy nagyon gyorsan lerohanta ellenfelét a KKSE, hiszen percek alatt elhúztak 3-4 góllal, Magyar Kristóf a szabolcsiak edzője már 7.33-nál kikérte első idejét. Nem sok haszna lett belőle, hiszen a barcikai-henger nem állt meg és tovább robogtak Tóth Ádámék és 13-3-nál már rászámoltak a ‘fehértóiakra. A szünetig még tovább nyílt az olló a két csapat között és 12 gól előnnyel vonultak pihenőre a Novák-fiúk (25-13).

A második félidőben aztán folytatódott a macska-egér harc, ám azt el kell ismerni, hogy kissé összeszedettebbek lettek a vendégek. 13-nál nagyobb különbség már nem alakult ki, sőt 34-21 után sorozatban öt gólt szerzett az SZSE és már “csak” 8 volt közte. Nagyon azért nem kellett izgulnia senkinek, aki a hazaiknak szurkolt. Rendezték a sorokat Polyák Ádám Zsolték és visszaállították a tízgólos különbséget, melyet meg is tartottak a végéig (43-33).

Hozták tehát a kötelező győzelmet a srácok, így kettős győzelemnek tapsolhatott a publikum és örülhetett a KKSE. Jövő héten ettől keményebb erőpróba vár Csörgő Zsomborékra, mivel a tabellán őket követő Fehérgyarmat vendégei lesznek. Hajrá fiúk ott is!

A mérkőzésen készült fotókért kattintson a DBS facebook oldalára.

Férfi kézilabda NB II Észak-kelet csoport 16. forduló:

Kazincbarcikai KSE – Kállósemjéni SZSE-Újfehértó 43-33 (25-13)

Legtöbb gólt szerzők: Tóth Ádám (7), Koós Dávid, Molnár Levente (6-6) ill.; Pop Rares-George (13), Barabás Bence László (8).

Címlapfotó: dbsk.hu/Végső Dávid