Elindult a Don Bosco Fesztivál!


Ma délután képavatással és kiállítás megnyitóval kezdetét vette az ötnapos programsorozat, melynek keretében 2 előadás, tárlatvezetés, búcsúi ünnepi szentmise is szerepet kapott…

Don Bosco egyik legismertebb álmának pillanatképét ábrázoló alkotás avatásával, az álomkép magyarázatával útjára az az ötnapos rendezvénysorozat, amely minden korosztályt megszólítva, gazdag hitéleti, kulturális és szabadidős programokkal lett teletűzdelve.

Ábrahám Béla atya és Sivadó Balázs szalézi szerzetes testvér közreműködésével nyitottuk meg a fesztiválunkat, amely egy Don Bosco-ról készült fotók kiállításának megtekintésével is párosult.

A megnyitó után Uzsalyné Pécsi Rita az organikus nevelés szakértőjétől hallgathattunk meg egy előadást, amely igazám magával ragadó és nagyon intenzív, érdekes volt. Többek között az ember érzelmi intelligenciájának használatára biztatta a jelenlévőket, illetve a gyermekek egyéni képességeinek felismerését is hangsúlyozta. Saját magunk lelki világának válságait is feszegette mondandójában, igazán érdekes hétköznapi – szinte mindenkinél előforduló – családi példázatokat említve.

A nevelésről szóló előadás után a Szent Család-templom felszentelésének 14. évfordulója alkalmából bemutatott ünnepi szentmisén vettünk részt, amelyet Cseh István esperes, putnoki plébános atya celebrált.

A nap végére újra visszatértünk a DBS-be, ahol Béla atya Don Bosco álmai című előadását hallgattuk meg, szintén érdekes és máshol nem hallott, tapasztalt gondolatokkal gazdagodva.

Az álmok és a templomszentelés napja, mely egyben nyitó napként is nevezhető erős és elgondolkodtató mondatokat hallva először is lelkünk és szellemünk épülésére szolgált. Holnap, csütörtökön a családok és zsolozsmázás napja keretében már helyet kap egy kis kötetlen, szórakoztató egyveleg is, hiszen családi és közösségi kvízünk, illetve templomkerti fúvós hangverseny egyaránt szerepel a kínálatban. Ezeken is szeretettel várunk mindenkit! “Légy vidám és tedd a jót!” 🙂

Nyitó napunkon készült fotók a Facebook oldalunkon érhetők el.