DVTK-győzelem a DBS történelmének első hivatalos kosármeccsén


Küzdelmes, rengeteg hibával tarkított mérkőzésen született végül is hazai siker a történelmi napon. 

2019. december 19. 18.00 – a pillanat, amikor a játékvezető feldobta a Don Bosco Sportközpont küzdőterének légterébe a labdát, egy olyan történet kezdődött, amilyenre még nem akadt példa a szaléziak csarnokában. Hivatalos kosárlabda meccs vette kezdetét, rögtön nemzetközi, ráadásul a DIGI Sport 2 által élőben közvetítve. Miután bő 1 héttel ezelőtt kiderült, hogy nem tudnak a diósgyőri lányok az otthonukban játszani egy céges rendezvény miatt, megkerestek minket, aztán felgyorsultak az események. Sok-sok technikai,  adminisztrációs és hivatali procedúra után tegnap az utolsó akadály is elhárult a mérkőzés sikeres lebonyolítása elől…

A meccs első negyede enyhén szólva nem sikerült magas színvonalúra és pontokban is erős hiányérzetünk volt. Közel 8 perc eltelt a tízből és a Diósgyőr még csak két szerzett pontnál tartott, de a vendégek is csak hatnál. Aztán a maradék két minutumban egy picit kozmetikáztak az eredményjelző kinézetén a felek, de összességében erős bemelegítésnek neveznénk az első felvonást (8-9). A folytatásban már azért jobban sültek a büntetők és a középtávoli dobások is, ennek köszönhetően kezdett élvezetessé válni a csata, de a szoros meccsállás nem változott és ötpontos fórral mentek nagyszünetre a miskolciak (30-25).

A második félidő is kiegyenlített harcot hozott, a hibák azért meg-megmaradtak, ennek eredményeként a pontbéli különbség sem nőtt 5-6-tól nagyobbra. Hol ide, hol oda volt néhány kosárnyi előny. Az utolsó negyedet kétpontos görög előnyről kezdték a lányok, ám a játékrész közepén egy egy remek 3 perces szakasznak köszönhetően ismét 5 pontos fórt dolgozott ki a borsodi csapat, melyet aztán meg is tartottak a végéig.

Nem csak ezért érte meg “befogadni” a DVTK bajnoki ezüstérmes csapatát, mert végül győzelemnek örülhetett a mintegy 450 főnyi szurkolósereg, hanem mert jó érzés töltötte el az egyszeri embert, a sok mosolygós, vidám és igazi sportcsemegékre éhes arcokat látva. Gratulálunk a lányoknak, köszönjük a szurkolóknak a hangulatot, örömmel segítettünk, visszavágó január 9-én, Pireuszban.

Női kosárlabda Európa Kupa

RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Aluinvent DVTK–Olympiacos (görög) 59–54 (8–9, 22–16, 14–21, 15–8)

Még több fotóért kattintson a DBS facebook oldalára!

A mérkőzés végi pacsizás. Fotó: dbsk.hu (Végső Dávid)