Don Bosco Fesztivál összefoglaló


Vasárnap este a Győri Balett színvonalas előadásával lezárult az első alkalommal megrendezett Don Bosco Fesztiválunk. 

A május 22-28. között megtartott rendezvénysorozatunk második felében először a Friday Night Party keretein belül két helyi illetékességű zenekar a Szalézi Gimis diákokból verbuválódott Tomato and Potato, majd  az Irinyis volt és jelenlegi tanulókból összeállt ZTM Group állt színpadra melegítve a hangulatot. Fő műsorszámként az Animal Cannibals és városunk szülötte Deniz szórakoztatta rapszövegeivel a nagyérdeműt. (folyt. köv.)

A Tomato and Potato

A ZTM Group

Az Animal Cannibals

Deniz

Szombat délelőtt harmadik alkalommal került sor az Észak Borsodi fotópályázat eredményhirdetésére és kiállításának megnyitójára. Számtalan remek fotóval találkozhatott a zsűri, éppen ezért nagyon nehéz helyzetben volt a végső díjazottak kiválasztásával kapcsolatban. A pályaművekből kiállított tárlat bárki számára megtekinthető a DBS üvegfolyosóján június 10-ig. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntője közben

Még aznap, szintén szombaton, de már este tartottuk a Margherita Olasz Est programunkat, ahol a résztvevők, igazi hamisítatlan olaszos hangulatban tölthették az estét, hiszen a talján zene mellett igazi olasz borokat és az itáliai konyha jellegzetességeit kóstolhatták, fogyaszthatták. Pizza, pasta és desszert is szerepelt a kínálatban a Hotel Lukács és a Korzika Pizzéria  szakácsainak köszönhetően. A jókedvű szombat esti rendezvényünk az asztaltársaságok által előzetesen kitöltött totók elbírálásával, majd az eredményhirdetéssel zárult és mindenki közmegelégedésre térhetett haza otthonába.

Olasz gasztronómia…

A záró napon késő délelőtt a Szent Család templomban tartott, Urunk mennybemenetelének ünnepi szentmiséje után a Szent Erzsébet sétányon tartottuk reneszánsz történelmi felvonulásunkat, amelyen hihetetlen sokan csatlakoztak az ünneplő felvonulókhoz és egy közös szeretetvendégséggel zárult a program. Ezúton is köszönjük a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola zene- és tánctanárainak, a Szent Család Kórusnak, valamint minden önkéntesnek és Karitász csoport tagnak, akik vállalták a beöltözést, sütemények elkészítését és felajánlását.

Felvonulás közben a Szent Erzsébet sétányon

A fesztivál “záróakkordjaként” vasárnap este a Győri Balett társulata kápráztatta el az összegyűlt nézősereget, hihetetlen tánctudásával és mozgáskultúrájával. Nagyszerű élményt szereztek a művészek mindenkinek, aki jegyet váltott, hisz csupa mosolygós és elégedett arc távozott a Don Bosco Sportközpont első ilyen jellegű fesztiváljáról.

A Bolero egy pillanatképe

Az egy hét alatt rendezett 14 programon mintegy kétezer ember fordult meg, akik ráadásul a visszajelzések alapján kitűnően érezték magukat, jól szórakoztak egy minőségi, minden korosztályt megszólító és elérő fesztiválon. Jövőre folytatása következik, de természetesen addig sem maradnak az eddigi, hasonlóan színvonalas programok, rendezvények nélkül, hiszen továbbra is a megszokott nívón zakatolunk tovább. “Légy vidám és tedd a jót!”