ARS SACRA Fesztivál Kazincbarcikán is


Az Ars Sacra Fesztivál egy országos méretű, szakrális témájú, több mint 10 éves múltra visszatekintő rendezvénysorozat, mely egy héten át tart. Szeptember 14-én, szombaton a “Nyitott Templomok Napja” elnevezésű kezdeményezéssel indul, melyhez ebben az évben először Kazincbarcika is csatlakozott…

A Római Katolikus Egyházközség és a Görögkatolikus Egyházközség közösen kínál gazdag és igazán sokszínű programot. Megszokhattuk már, hogy Kazincbarcikán sokszor így történik ez, hiszen remek kapcsolatot ápol a két közösség. Ennek gyümölcseként csatlakoztunk a Nyitott Templomok Napjához, de nem csak egyszerűen a templomot lehet majd megtekinteni minden kedves érdeklődőnek, hanem igazi kulturális, közösségépítő és gasztronómiai élményben lesz része a résztvevőknek.

Az egész napos rendezvény pontos menetrendje a legalsó plakátunkon megtalálható, de ízelítőként mindenképpen kiemelendő néhány programpont. A plébános és parókus atyák köszöntője után, szakrális témájú fotókiállítás megnyitója, templomtúra “idegenvezetéssel”, Családok délelőttje, majd szeretetvendégség, a délutáni szekcióban pedig színvonalas koncertek, lézer- és tűzzsonglőr show, illetve közös éneklés és Il Silentio trombitaszóval is szerepel a kínálatban.

Családok délelőttje rendhagyó módon és helyszínen

Koncertek a Szt. Család templomban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenkit szeretettel vár a két felekezet közösségének tagjai, illetve a programok megszervezésében segítséget nyújtó Don Bosco Sportközpont csapatának tagjai is! “LÉGY VIDÁM ÉS TEDD A JÓT!” 🙂

 

Az Ars Sacra “kazincbarcikai módra”