A KKSE-nek lezárult az őszi szezon


A hétvégén befejeződött az őszi szezon a KKSE női és férfi gárdájának is, félidei helyzetjelentés a DBS-ben szereplő két NBII-es felnőtt csapatról. 

Időrendi sorrendben, először szombaton a fiúkon volt a sor, hogy szépen zárják a félévet és nem is okoztak csalódást: a nánásiak elleni idegenbeli mérkőzést végül is sikerrel vívták meg. Félidőben “csak” eggyel mentek a Kocsis-tanítványok, de a második játékrészben megtoldották ezt további hárommal, így egy szép győzelemmel mehetnek téli pihenőre (28-32). Féltávnál dobogós a gárda, harmadik helyen áll, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a második szolnokiak. Az éllovas debreceniek – akik az eddigi egyetlen pontjukat ellenünk vesztették – négy pont előnnyel vezetik a mezőnyt, de a februári első tavaszi fordulóban rögtön ellenük kezdenek a mieink, így azonnal el tudják kezdeni a hátrány ledolgozását… Hajrá fiúk!

Utánuk, tegnap délután a hölgyek készültek az őszi szezon záró meccsére és mondhatni igen sikeres zárás kerekedett a listavezető elleni találkozóból. Hazai pályán, a DBS-ben, tulajdonképpen végig vezetve, magabiztosan győzték le a feljutás első számú várományosát. A 2. félidő elején akadt egy kis holtpont ugyan, amikor két góllal is vezetett az ellenfél, de hamar összekapták magukat a Szilágyi-lányok és két perc elteltével újra náluk volt az előny, melyet okosan tartottak, sőt hizlaltak is és a végére öt lett közte (35-30).

A KKSE-s lányok 9. helyen állnak ugyan, de nagyon sűrű a mezőny az 1. és 9. helyezett – úgy is mondhatnánk, hogy a most egymás ellen küzdő két csapat – között mindössze 7 pont a különbség, egy jó rajt és néhány bravúr tavasszal egy történelmi, remek helyezést hozhat a bajnokság végére. Hajrá lányok!

Kézilabda NB II férfi felnőtt-Észak-kelet, 11. forduló: 

Hajdúnánás – Kazincbarcikai KSE 28-32 (14-15)

A bajnokság élmezőnyének állása:

  1. DEAC NK                                                21 pont (+113)
  2. Szolnoki KCSE                                       17 pont (+38)
  3. Kazincbarcikai KSE                               17 pont (+31)
  4. Fenstherm-Future Füzesabony         13 pont (+23)
  5. Hajdúnánás KSE                                   13 pont (+5)

Kézilabda NB II női felnőtt-Észak-kelet, 11. forduló: 

Kazincbarcikai KSE – Hajdúböszörményi TE 35-30 (15-13)

A bajnokság állása:

  1. Hajdúböszörményi TE      17 pont
  2. Vitka SE                               16 p
  3. Dabasi KC VSE                   16 p
  4. Csépe Salgótarjáni SKC   14 p
  5. Hevesi SE                            13 p
  6. Füzesabonyi SC                 12 p
  7. Mátészalkai MTK               11 p
  8. DVSC                                   11 p
  9. Kazincbarcikai KSE           10 p
  10. Lóci DSE                              6 p
  11. Hatvani KSZSE                   6 p
  12. Szepa KSE                        -1 p