A bajnoki cím küszöbén a Quantum!


A Don Bosco Kvíz Bajnokságunk utolsó előtti fordulóját tartottuk tegnap este.

Nagy lépést tett az évek óta hőn áhított bajnoki cím felé a Quantum, amely ezúttal is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva szerezte meg az első helyet. Ráadásul a főüldöző és még címvédő Rockers, ebben az idényben már többedszer betlizett és csak a harmadik helyet szerezte meg tegnap este, amivel mindössze 3 pontot tudott az összetettbeli pontjaihoz hozzárakni.

A bajnokságban így már 7 pont előnnyel áll az élen a trónkövetelő 1 fordulóval a vége előtt! Igaz, hogy az utolsó forduló, melyre június 13-án hétfőn 19.00-kor kerül sor triplázó(!) forduló lesz, így még egy halvány reménysugár mutatkozik a Rockers előtt, hogy megvédje címét, de ez tényleg elég halovány. Viszont, ahogy szokás és illik is mondani: a remény hal meg utoljára!

Don Bosco Kvízbajnokság, 9/8. forduló, eredmények (az elérhető maximális pontszám 49 volt):

1. Quantum 36,5 pont – az összetettben 5 pontot kaptak
2. Sesztákék 35,5 pont – az összetettben 4 pontot kaptak
3. Rockers 33,5 pont – az összetettben 3 pontot kaptak
4. Fröccs 32,5 pont – az összetettben 2 pontot kaptak
5. Magyar Rulett 31,5 pont – az összetettben 1 pontot kaptak

6. Foglalt 29,5 pont (összetettben már nem jár pont)

7. Kvízagyúak 28,5 pont (összetettben már nem jár pont)

8-9. Mesterhármas, Pultosok újratöltve 28-28 pont (összetettben már nem jár pont)

10. N’Ászok 25,5 pont (összetettben már nem jár pont)

11. Ideál 25 pont (összetettben már nem jár pont)

Don Bosco Kvízbajnokság, 2021-2022 idény összesített állás, 1 fordulóval a vége előtt:

  1. Quantum 55 pont
  2. Rockers 48 pont
  3. Magyar Rulett 22 pont
  4. Foglalt 18 pont
  5. Sesztákék 17 pont
  6. Fröccs 11 pont
  7. Mesterhármas, Ideál 9-9 pont
  8. N’Ászok 3 pont